A nyáron megöltem egy méhet. Még mindig bűntudatom van. Mit csináljak?

Jelentkezz te is pápának. És megváltatik bűnöd.

Fiam.

OMG! Boccs :D Nekem egy méh miatt valószínűleg soha nem lenne bűntudatom, de valaha én is csináltam egy csúnya dolgot, szóval nagyjából értem miről beszélsz. Megkapaszkodni, sátánnak fogsz tartani. Kiskoromban (kb. 4-5 éves lehettem) megöltem egy madarat, csak úgy, eltapostam! :$ Most 18 vagyok de még mindig bűntudatom van miatta. Ha meghallom ezt a szót, hogy bűntudat ez az első dolgok között van, ami eszembe jut. És nem tudom, hogy valaha el fog-e múlni.

Nem kapcsolódik szorosan ide, meg nem akarok filozófiai kérdést csinálni a problémádból, de azért leírom. Épp nem rég olvastam Gogoltól A köpönyeget. És volt benne egy jelenet, amiről az én madaras esetem jutott eszembe.

Bemásolom, mert nyilván én nem tudom ugyanúgy visszaadni. Szerintem érdemes elolvasni.

" A fiatal hivatalnokok folyton gúnyolták, élcelődtek vele - már amennyire kincstári szellemességükből tellett. [...] Papirosdarabokat szórtak a fejére, és azzal ugratták, hogy esik a hó. De Akakij Akakijevics egy árva szót se felelt, mintha senki se lett volna körülötte. Mindennek még a munkájára sem volt semmi hatása: az efféle kötekedések közepette sem csinált egyetlenegy hibát sem a másolásban. Csak ha már túlságosan tűrhetetlenné vált az évődés, amikor a karját lökdösték, és zavarták munkájában, akkor nyitotta ki a száját: "Hagyjanak békében! Minek bántanak?!" És volt valami furcsa ezekben a szavakban meg a hangban, ahogyan kiejtette. Ki lehetett érezni belőle valamit, ami oly nagy szánalmat keltett, hogy egy fiatalember, akit csak nemrég neveztek ki, és aki a többiek példáján felbuzdulva, megengedte magának az élcelődést, hirtelen abbahagyta, mintha szívébe nyilallott volna, és attól fogva mintha minden megváltozott volna számára: mindent más színben látott. Mintha valami természetfeletti erő taszította volna el kollégáitól, akiket illedelmes, nagyvilági embereknek tartott, amikor megismerkedett velük. És később, legvidámabb pillanataiban is, sokáig meg-megjelent képzeletében az alacsony, kopasz hivatalnok, amint szívbe markoló hangon mondja: "Hagyjanak békében! Minek bántanak?!" Ezekben a szívbe markoló szavakban más szavak is csengtek: "Hiszen én felebarátod vagyok." És ez a szegény fiatalember eltakarta arcát tenyerével, s azután is, egész életén át, sokszor összerettent, amikor látta, milyen sok embertelenség van az emberekben, milyen sok vadság és durvaság rejtőzik a finom nagyvilági külső alatt, Istenem, még abban az emberben is, akit ország-világ nemesnek, becsületes embernek ismer..."

Na szóval így vagyok ezzel én is, sokszor eszembe jut ez az undorító tettem. Lehet, hogy te is így leszel vele, bár egy méhen nem tudom mit lehet annyira sajnálni.