Hogyan birkózhatnék meg ezzel? Nem tudok kibékülni magammal.

Köszönöm a válaszokat.

Ha már így, akkor kimondom, igen, szexről van szó. Nem feküdtem le senkivel, de nem sok hiányzott. Attól tartok, még egy találkozás, és belementem volna. Amit bánok, az az, ami meg is esett. Nem éppen "lepippantottam", de megtörtént egy pár dolog, amit nem így kellett volna, pláne nem először.

A legelején tudtam, hogy csak azt szeretné tőlem, viszont hittem benne, hogy lehet másként. Sajnos intellektuális, lelki és érzelmi szinteken is túl sokat hagyott, így ezen a téren is sikerült sérülni, viszont most igyekszem tárgyilagos maradni, részben, mert ezzel is csak mentegetőzni próbálok.

Hiába igaz, hogy nem volt meg, de rossznak érzem, hogy képes lettem volna rá. Úgy hiszem, ezt stabil kapcsolatban kellene megtenni, olyan emberrel, aki viszontszeret, nem szimpla vágyból, akárkivel. Talán meg nem is ennyi idősen, mert, bár ma már sokan korán kezdik ezt, szerintem a babaházból nem egyből az ágyban kellene kikötni.

Haragszom magamra, mert hagytam naív módon hinni benne, és bánt, hogy ez a hit, bizalom elvezetett volna odáig is... Félek, hogy jön más, aki ugyanezt végigcsinálja, és nem akarom megint teljes tudatossággal hagyni magam. Csakhogy, ez előtt sem akartam, de belesétáltam.

Tartok tőle, hog ez után is így lehet, de ott nem lesz időben vége... Ezért magam ellen fordultam. Amíg ki nem békülök, csak romlik minden. A fizikai állapotom (alváshiány, más pszichoszomatikus dolgok kivetülése), és a szellemi is (iskolában a teljesítésem, koncentrációm).

Tényleg 15 éves vagyok, és sajnálom, hogy a számomra szimpla kifejezés szokatlan a korombeliek közt. Sajnos én is ismerek olyat, aki megküzd egy összetett mondat értelmezésével is.

Igazából az nem igaz, hogy a szüleim által berögzített séma miatt vagyok így, ők nem igazán törődnek ezzel/velem ilyen téren, mondhatni, emberileg magamat próbálom nevelni, több kevesebb sikerrel. Talán abban azért van valami, hogy tudat alatt nem akarok olyan lenni, mint akik körülöttem vannak, ezért állok ezzel a nézettel a dolgokhoz.

Sajnos a határt nem én húztam meg. Illetve, amikor vele voltam, én mondtam, meddig lehet, de az nem rajtam múlt, hogy többet nem találkoztunk. Csalódtam is a dologban, elvégre a gyönyörű tündérmeséken nőttem (volna) fel (ha már felnőtt lennék), és titkon hittem, hogy velem is minden jó és csodálatos lesz, csak hát nem így esett.

A napvilágra kerüléstől nem kell tartanom, egyáltalán, ez azért pozitív dolog. (:

Ahogy látom, mindenki hibázik, nekem ez az egyéni értékrendem szerint van betájolva azok közé. Most megpróbálom tisztán végiggondolni az egészet, és lezárni. Vége, és nem piszkálhatom örökké.

Köszönöm a válaszokat, segítettek!