Engem senki sem ismer. Van még valaki így ezzel?

Úgy tűnik hasonlítunk pár dologban:) Nekem egy legjobb barátnőm van, de ő sem tud rólam mindent. Jobban el vagyok magamban vagy a saját álomvilágomban, az osztálytársaimmal nem tudok és nem is akarok kapcsolatot teremteni, úgy érzem h nem hozzám valók és mind éretlenek, nem is értenénk meg 1mást. Az érzelmeimet sem mutatom ki, jó, ha boldog vagyok azért látszik, meg akkor nyitottabb is vagyok, de nem szoktam arról beszélni ha valami bánt, vagy ha valami bajom van mert magamban le tudom rendezni. Nem is vágyom arra h körülvegyen több tíz "barát" vagy "haver" nekem bőven elég ha van egy legjobb barátnőm, meg még egy-két csaj akikkel időnként találkozunk, dumálunk stb Na mind1, erről oldalakat lehetne írni és nehéz is megfogalmazni. De ettől én nem érzem h különleges lennék, kicsit különc inkább..:) néha bánt, jó lenne megváltozni, nyitottabbnak lenni, de nagyjából elfogadom magam így és nem vagyok depressziós és nincs öngyilkos hajlamom

Szóval csak azt akarom mondani h megértelek teljes mértékben;) És jó h rátaláltam az írásodra mert azt hittem csak én vagyok ilyen "fura" :D

Én is így érzek.

A barátaimban sajnos túl sokat csalódtam. Nem bízom senkiben :(

13,5/L

Jelen 🙌

Senki, de tényleg senki sem ismer. Terápiára is járok ezzel, egyszerűen muszály. A viselkedésem és a lelkem között lévő "kötél" nálam nincs jelen. A testem boldog, a lelkem az életéért küzd. Konkrétan mondanom kell, hogy "most sírok", "most csalódott vagyok", mert kívül csupán egy állapotot vagyok képes mutatni. Egy nagyon boldogat. Kitartást nektek és remélem segítséget kértek! ❤