Azt az életet éled, amit szeretnél?

Kezdem elfogadni magam, illetőleg legalább tudok mindenre ezer évet a saját felfogásom mellett, ez valahol megnyugtat.

Nem akarom elkiabálni, de jobban elfogadnak az emberek, és sokat változtam is etéren. Sok ember vesz körül, ennél többet nem akarnék, legalábbis most biztos nem.

És fejlődtem sok dologban, vagy magabiztosabb lettem bennük.

Kezdek kilábalni a kamaszkorból olyan értelemben, hogy itthon kezdek kevésbé bunkó lenni.

Ennyiből elégedett vagyok az életemmel.

Másrészt elrontottam a pályaválasztást. Nem is biztos, hogy évekig érdekelne amit választottam, de nem is keresett. Félek a diplomás munkanélküliségtől.

Pasiügyben pedig... bonyolult.

Ennyiből elég rossz most a helyzetem.

14 éves fejjel inkább arról tehetnék kijelentést, hogy a helyes utat járom-e felé. Egyelőre annak tűnik, bár a szorgalmamon lenne mit feljavítani (dolgozom rajta). A 'család' alatt az én esetemben legfeljebb az értendő, amibe beleszülettem, s nem mondanám a megtestesült idillnek, de előnyöm, hogy van esélyem kiépíteni egy sokkal jobbat a jövőben. Azon emberekkel, akik a baráti körömet alkotják, - értelemszerűen - teljes mértékben meg vagyok elégedve, a közösség többi tagja viszont hajlamos kikészíteni engem. Nem is a csapongó életmódjuk dühít fel, hanem a vele együtt járó fennhéjázó viselkedésük, az, ahogyan csendesebb társaikkal bánnak. Csak a tudat vigasztal, hogy később megfordul a kocka, nem válik belőlük senki, és azután mi röhöghetünk a hozzájuk hasonlóak képébe, méghozzá jogosan.

Mindegy, tudom, hogy nem tartozom a kérdés "célközönségéhez", de úgy gondoltam, megválaszolom, ha már idetévedtem.

Egy elsős gimnazista (lány)

Nem, olyan életet élek, amilyet sosem akartam. De nem adnám semmiért, mert tudom, hogy ez az enyém, és érdekel mi fog kisülni belôle. 18 éves srác létemre sok szar dolgon keresztül mentem, de legalább már nemigen érhet kellemetlen meglepetés az életemben. Állandó stresszmek, depressziónak vagyok kitéve, ha nem lenne egy legjobb barátom, akivel ismerjük egymást, mint a tenyerünket, és senkinek nem adnánk el ezt, azt hiszem teljesen összetörnék. De így csak erôsödöm. Szeretnék találni egy lányt, aki szeret, szerelmes belém és kölcsönösen felnézünk egymásra, és odaadóak vagyunk egymással, de lehetetlennek érzem. Az egyetlen dolog amivel elégedett vagyok, az a kiállásom. Magas vagyok, mogorva, és kívül belül erôs, erô árad belôlem, ezért egy ideje már senki nem kötekedik velem. Aki megismer (ilyen kevés van), az megtudja, hogy szelíd vagyok, és segítôkész.

Az egész életemet sporttal töltöttem, de amióta zuhanórepülésben romlik el az életem, elkezdtem zülleni. Dohányzom, elég sokat, szórakozóhelyekre járok, és ritkán eltolok egy dszót is. Sajnos emiatt le fogtok nézni, de aki átérzi/átéli a helyzetemet, az tudja mirôl beszélek, és hogy nem egy kis drogos szar vagyok.

Ez az én életem, ezt dobta a gép. Nem vagyok voldog ember. Egy megkeseredett barom vagyok, ilyen fiatalon. Mindenkinek mindig segítettem, és mindig csak szart kaptam. Nem érdemeltem ezt.

Nekem kiskoromban mindig az volt az álmom, hogy stresszmentes, felszabadult életet éljek, hogy találkozzak A LÁNNYAL. Hogy egészséges életet éljek, és ne a depresszió árnyékában. De nem jött össze, és az idô repül. Ez van.

Köszi, hogy leírhattam.

Nem akarok többet jetski lenni , nagyon rossz érzés szeretnék inkább DSLR gép lenni azokat mindenki jobban szereti

25/J

Kedves #16 - halálra röhögtem magam a bejegyzéseden, aranyos :)

Nem egészen olyan az életem, amilyennek szerettem volna, de folyamatosan tűzök ki célokat és igyekszem őket elérni.

Nem azzal foglalkozom, ami érdekel, amit tanultam, de emberekkel, s ez jó.

Vannak barátaim, van szerető családom, de saját még nincs.

Vannak hobbijaim, melyeket szeretek, s igyekszem időt szánni rájuk. Mint ahogy a barátaimra is.

Van rengeteg megvalósítandó terv, amit szépen lassan, igyekszem sorra venni.