Kamasz fiúk! Hogyan tudtátok elfogadni önmagatokat, ha valami súlyosabb testi hibátok van, amit nem lehet műtéttel sem korrigálni? 16/F

Hát, furcsa így, 3 évvel később olvasgatni, miként is zajlott bennem ez a dolog. Azóta nagyrészt valóban kihevertem, sőt, győztem már hosszabb időkre is ezen probléma felett.

Arról örömmel írhatok, hogy a kancsalság részben már csak egy rossz emlék. Nemrégiben, e hónap elején volt egy szemműtétem, melynek köszönhetően tudom mindkét szememet középen tartani, igaz, így is meglátszik, de számomra ez hatalmas javulás.

Az idők során ráálltam egy olyan pályára lélekben, ahol a külső szemlélő számára meglehetősen kegyetlenül bánok magammal, mely számomra viszont annál pozitívabb hatást ért el: ez pedig a nagy, nagyobb, és még annál is nagyobb szarkazmus, cinizmus, és irónia használata. Valahogy ez teszi könnyebbé, ha egy beszélgetés során előjön ez a téma, akkor a " Nagyon rosszak a lábaim, de hát ez van" című lesajnáló mondat helyett " Fájnak, gyengék, és páratlanul szépek" vagy a " Fájnak, rohadna le az egész, úgy ahogy van" mondatok hangzanak el, miközben jót mosolygok, s kacagok mellé a magam részéről - nekem ez valahogy segíti az előrejutást abban, hogy elfogadjam mindezeket. Van, ki érti, van, ki nem. De ez utóbbi nem foglalkoztat túlságosan.

A vicc az egészben, hogy mindezt most mégis majdnem bőgve írom, ugyanis ma közel sem vagyok annyira pozitív, ma egy kicsit összedőlt a világ nekem. Előjött ez a testi probléma, s habár agyban feldolgozva, a léleknek nem ilyen könnyű a helyzet.

Most fáj, mind. Minden, úgy ahogy van. A tudat, hogy vannak. Dongaláb, rossz térdek, gerincferdülés, deformálódott mellkas, stb... Legszívesebben elégetném az egész testem úgy ahogy van. No de néha ilyen is kell talán, néha kell, kell egy kicsit a padlóra esni ahhoz, hogy lássuk mi is van magunk körül. Egy kicsit zagyvaság lehet amit írok, de most eléggé nagy kavarodás van bennem.

Most volt a műtét, elégedett lehetnék, ehelyett mégis itt vinnyogok, miközben már rég tudom hogy hogyan kell kezelnem ezt a bajt. És most mégsem megy. Legalábbis ma.

Az a lelki erő, amivel fenntartom azt a pozitivitást, amivel túljutottam ezen bajokon, most kicsit pihen, s ha pihen, akkor bizony eluralkodik rajtam a lelki fájdalom. De hát az élet már csak ilyen...