Hogyan erzel, amikor epekedsz? (pl valaki utan vagy valamiert)

Mintha valami húzna lefelé, elgyengülök, érzem, hogy összeesek, és elnyel a mélység, a végtelen, forgó sötétség és űr. Belezuhanok a semmibe, és érzem, hogy vágyom rá, hogy utána akarok kapni, érezni akarom az illatát, érinteni a bőrét, hallani a hangját, átérezni Őt és csakis Őt, mintha ő lenne az Univerzum. Érezni akarom az ajkát az enyémen, és mindent odaadnék érte, az egész Földet, az emberiséget, az életemet, kioltanám az életemet, hogy vele lehessek.

És az érzés, hogy nem tehetem meg, belülről fojtogat. Nem kapok levegőt, szorít, és menekülök, de mindig visszatérek, hogy aztán újra elmenjek, és mindig csak jobban szeressem...

Na de már kiszerettem ebből a lányból, akire most gondoltam, szóval már nem érzek így, és meg is változtam azóta, meg fogok is még. Szóval tök jól vagyok, csak költőien fogalmaztam. :)

tegnap 00:59

Hát ez szörnyű.. Már boccs, de annyira mű.. Én legalább az igazat írtam le.. Mintha valami latin amerikai drámából másoltad volna ki.. De ha komolyan így érzel ahogy leírtad.. Hát őszinte részvétem..

A kérdezőnek pedig nagyon köszönöm! :)

A 00:59-es vagyok.

Igazad van, kicsit eltúloztam a dolgot. Mindig előjön belőlem a sok hülyeség, ezért bocs, nem vettem észre magam... De tényleg nagyon rossz érzés volt, csak már nem érzem ezt, hál'Istennek. Viszont amikor éreztem, szinte depressziós voltam, épphogy csak nem sírtam, de életem mélypontja volt. Szerencsére kijöttem belőle (így másfél év után).

"Én legalább az igazat írtam le.. " Azt hiszem, leesett, hogy mi van... Hülyeség volt ilyen drámaira venni a figurát, de az van, hogy elmúlt az érzés. Egyszerűen eltűnt, és annyira örülök, hogy nem tudom rendesen felidézni... Ezért nem tudom leírni rendesen, mert már nem érzem... És az emlék csak emlék.

Megpróbálom: tényleg olyan volt, hogy alig álltam meg a lábamon. Úgy elolvadtam tőle, legalábbis úgy éreztem. Ahogy végignéztem rajta, mindig elfogott a vágy, és frusztrált, hogy nem tehetek semmit, és hogy nem lehet az enyém. Talán a frusztráció a legjobb szó erre az érzésre. Ezért aztán dühös is voltam, egyszerre dühös és szerelmes, és olyat is éreztem, hogy utálom (mert elég megalázó, durva volt velem a lány) és szeretem is, ami elég fura... Mert ez a két dolog mégiscsak ellentétes, de én így éreztem.

Na, ez így most őszinte volt, és nem művi. Megfelel? :)

Amúgy tényleg szörnyű dolgokat írtam, ahogy így újraolvastam, és tényleg köszi, hogy szóltál, mert amúgy szeretek írogatni (novella, regény, vers), és ha egy ilyen belekerül valamelyikbe, azt dobhatom is ki a kukába. :)

Igen, így már tényleg csak az érzelmekről szól! Rendes figura vagy, azt hittem hogy azután amit írtam leszeded a fejem, hogy én nem tudhatom, hogy te mit és hogy éreztél..

Jó dolog, hogy már kilábaltál a depresszióból! További sok sikert... :)