Mit rontottam el?

Nos, az egyértelmű számomra, hogy egyikőtök sem nőtt még fel érzelmi szinten, bár a tesód durvábban le van maradva.

Ha segíteni akarsz magadon, ne a tesóddal foglalkozz.

Édesanyádhoz mész sírni?

Miért nem vállalsz felelősséget az érzéseidért?

Esetleg, ha vagy elég bátor, mondd meg mi bánt a tesódnak, majd ha nem foglalkozik veled, te miért tennéd?

Hagyod, hogy egy agyilag 12 éves befolyásolja az érzéseid?

A felnőtté válás azért nehéz számodra, mert nem volt hiteles szülői minta, a te szüleid még mindig nem mernek magatokra hagyni, féltenek a kudarcoktól, viszont ezzel megakadályozzák a további fejlődést emocionális szempontból. A saját félelmeiket sugározzák ki rátok is, és ezzel megbénítanak.

Gondolom megkaptok mindent, nem kellett igazán megküzdeni a dolgaitokért, "anyucira, apucira mindig számíthatok, ha baj van", ezzel csak annyi a probléma, hogy a szüleid tőletek szívják el így az önbecsülést, nulla lesz az önbizalom, mert ha probléma adódik ők oldják meg, tehát a sikerélmény is az övéké lesz.

Vállald fel magad, és az érzéseidre hallgass, légy őszinte, akkor is, ha megbántasz vele valakit...

Ha elfogadod, hogy az élet nem csak a jóról szól, hanem bőven van benne fájdalom is, és vállalod is a felelősséggel járó fájdalmakat, akkor tudsz fejlődni.

TE irányítasz, vagy a Félelmeid vették át az irányítást feletted ?

Mersz őszintén válaszolni (főleg magadnak)?