Félek, mi lesz majd jövőre, be tudok-e illeszkedni. (? )
8.-os vagyok, félek, mi lesz középsuliban, ugyanis az osztályban egészen másodiktól kb tavaly előttig én voltam a kirekesztett. Amikor megkérdeztem, mi bajuk van velem, annyit mondtak, hülye vagyok. De most ezzel nem tudtam mit kezdeni, amikor én meg őket gondoltam hülye parasztoknak, amikor az égvilágon semmi rosszat nem tettem ellenük, mégis kibeszéltek a hátam mögött, hozzám dobáltak dolgokat, ütögettek a füzetekkel, könyvekkel, más tolltartójával, stb.
Mostmár jobb a helyzet, a lányok közül olyanokkal is jóba lettem, akikkel régen rivalizáltunk. Csak az osztályban van egy srác, aki ilyen tipikus "nagydarab gyerek" vagy nem is tudom...szóval annak örül, ha 1-est kap, múltkor nyelvtanon átismételtük a dolgokat, amiket eddig vettünk, annyit kérdezett tőle a tanár, hogy mik a magas magánhangzók? És erre nem tudott válaszolni banyeg...
De az a lényeg, hogy mivel régebben kirekesztettek az osztálytársaim, most már félek közeledni az emberekhez, emlékszem, régebben életvidám voltam, sok barátom volt, csak az iskolában ugye bántottak és azóta nincs önbizalmam, mivel mások nem barátkoztak velem, úgymond rákényszerültem arra, hogy az osztályban azzal a lánnyal barátkozzak, akit már első találkozás óta levegőnek néztek, kicikizték, mert ő meg egyébként is nagyon, de tényleg nagyon csöndes volt, egész nap csak a padban ücsörgött, vagy egyedül sétált udvariszünetben. És félre ne értsétek, nincs bajom vele, és mivel barátkozunk, velem már felszabadultabb, meg minden, csak úgy érzem, elvettem tőle ezt a szokást, mert már én is mindig a padban ülök, nem merek odamenni a többiekhez, mert tudom, úgyis csak levegőnek néznének vagy elzavarnának...
És most annyira rástresszeltem magam erre az egészre, egyrészt a jegyeimet is ki akarom javítani, főleg első félévig, hogy felvegyenek a város egyik legjobb sulijába, plusz ez is annyira gyötör, mert mi van, ha felvesznek, de az új osztálytársak is utálni fognak?
Bocsi, ha nagyon hosszú lett, és köszi ha elolvassátok! :)
15/l
Köszönöm a válaszodat :) És nyugi, tejesen érthető volt :P
Most akkor egy picit megnyugodtam. Csak azért ötlött fel bennem, mert itt is annyi helyen olvasni, hogy másokat hogy kirekesztettek... plusz úgy hallottam, ahová én akarok menni, elég beképzelt gyerekek vannak. De remélem, hogy ez csak egy hülye pletyka (:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!