Melyik a jobb? Ha valakit sorra érnek a csapások, pofonok az élettől, vagy az, hogy békében és nyugalonban éli le az életét?

Nos, aki több "pofont" kap az bölcsebb is lesz, és valószínűleg bölcsebb is lesz, mint aki nem élt át ilyesmiket. Ha az adott ember ezek után talpra tud állni sőt még optimista is, akkor sokra fogja vinni az életben. Viszont ha nem, akkor csak egyel szaporítja a virágzó üzletű alvilágot.

Aki nyugalomban, békében él és optimista (boldog) valószínűleg nagyon jó élete lesz, de nem lesz túl tapasztalt és bölcs. Akinek nyugodt élete van és pesszimista, szerintem neki a legrosszabb. Hiába van meg mindene, mindig újabb és újabb dolgokra vágyik, mert nem tudja, hogy mi hiányzik neki: a kalandok. Pont azért mert nem történik vele sok minden és ezért nem is mer belevágni semmibe.

Az embereknek szerintem alapvetően szüksége van a drámákra, a nagy csalódásokra, arra hogy valaki a padlóra küldje. Ezek nélkül az élet unalmas.

2. vagyok. Én nem hiszek nagyon semmiben, szóval ehhez nem is értek.

Lehet hogy tényleg nem kell, hogy mindenkit nagy csapások érjenek, csak valakinek egyszerűen igénye van rá. Valakinek, meg kell, mert muszáj megtudnia, hogy az életnek nem csak a napos oldala van. Aki jól érzi magát nyugalomban és nyugodt annak jó.

Én még viszonylag fiatal vagyok, el nem tudnám az életemet képzelni nagy drámák nélkül, később lehet hogy másra vágyok majd, csak most így látom.

3. vagyok

Van akinek kell a pofon, van akinek nem. Nehéz eldönteni melyik út az igazi. Ezért gondolom hogy az első válaszolónak van igaza.

Az más kérdés, hogy én meg végképp nem hiszek istenben, úgyhogy ő ne is próbálgasson csak engem, van nekem elég bajom nélküle is. :-)

Hát ez egy nagyon jó kérdés.

Én voltam már föld közelben, padlót nyalva.

Ebben az időszakban sokat irkáltam, hogy majd visszanézzem.

Még fiatal vagyok, és átjutva a padlón levéstől, nem gondolom úgy, hogy mindenkinek feltétlen szükséges.

Van akinek pont azért nem lesznek nagy drámái, mert annyira jól kezel mindent, és annyira szerencséje van, hogy épp emiatt nem adódik alkalom, hogy nagy pofont kapjon.

Nem csak rossz ördögi kör létezik...

És én is feltettem ezt a kérdést magamnak nem egyszer, mert ha arra gondolok, hogy gyerekeim lesznek, és ha azt akarom, hogy ők is ilyenek legyenek, vagy legyen tartásuk, erejük, pontosan tudom, hogy ez nem nevelés kérdése. Mert van ahol már nincs apa és anya segít, meg barátok stb. Ott egyedül kell hagynom, hogy gondolkozzon el. Engem is egyedül hagytak, viszont van még egy tapasztalatom ebből adódóan.

Az ember, hogy őszinte-e magával, az egy jobb pillanat szerencséjén múlik. Így ki meri magára hagyni a másikat?

Szóval kérdés kérdést szült bennem...olyanokat, amik előtte eszembe se jutottak, ez az egy biztos.

És azt az egyet is tudom, hogy soha nem lettem volna ilyen amilyen most vagyok, ha ezek nem történnek meg.

Az, hogy ez jó,vagy rossz, szükségszerű volt, vagy nem?

A fene tudja.

A nyugalmas szép élet, ami ilyen pofozkodásoktól mentes, mint írtam, is lehet gyönyörű, hiszen mindenki azon a szinten érzi magát a legjobban amin épp van. Ha valaki nem ismeri a lentet annyira, ami esetleg majd később feljebb vihetné, mért akarná megtapasztalni? Ilyen nem jut eszébe. Ilyen alapon senki nem akar rosszat magának.