Átéltétek már a legnagyobb fájdalmat?

24 évesen boldog házasságban éltem. Egy nap csöngettek. Egy fiatal rendőr állt az ajtóban a kollégájával. Szomorúan nézett,majd elmondta,hogy az imádott férjem és az imádott 4 éves ikerfiaim autóbalesetben meghaltak.Azt hittem ott helyben megőrülők. Nem akartam elhinni,látni akartam őket. Nem engedték. Jóval később tudtam meg,hogy bent égtek az autóban.Sosem láttam őket. 1 hónapig a kórházban mesterségesen altattak. Féltek,hogy kárt teszek magamban. Nem tudom,hogy képes lettem volna rá. De azt tudom,hogy azon a napon én is élőhalott lettem. Fogalmam sincs hogy telt el 10 év. Mintha nem is éltem volna,csak vegetáltam volna. Nem lettem sem drogos, sem alkoholista. Erre sem voltam képest. Végül jött egy férfi. Aki reményt adott. Aki újra megtanított szeretni. Hozzámentem feleségül. Ma boldog házasságban élek,és a lassan 5 éves lányomat nevelem. Meséltem neki a bátyjairól. Sosem lesz alkalma megismerni őket,mégis szereti a testvéreit. Az egyik legmeghatóbb eset a lányommal kapcsolatban,hogy egy nap észrevettem,hogy a fúkról készült képet bevitte a szobájába,és az ágy mellett lévő asztalra tette. Csak annyit mondott,hogy "megosztom a szobámat,és játékaimat velük..Ugye nem baj??"

Ma már hálás vagyok hogy nem volt merszem megölni magam,vagy nem lettem drogos és alkoholista.

üdv

részvétem, borzalmas, ami veled/veletek történt.

én az elvonót ajánlanám. sokan ellene vannak, de nekem is van egy ismerősöm, aki 4 évnyi kemény drogozás után önként bevonult egy ilyen helyre. ennek nem az a célja, h megtagadják tőled az alkoholt, v a drogot, hanem, h megpróbáljanak visszazökkenteni az életbe. hasonló problémájú emberekkel vagy együtt és egész nap le vagy kötve (ők egy farmon élnek, egész nap dolgoznak és programokon vesznek részt). ezek az elvonók nem csak leszoktatnak a szenvedélyedről, hanem visszadobnak a társadalomba, megpróbálnak "újraszocializálni". érdemes megpróbálnod, mert önkéntesen működnek, tehát ha nem válik be, egyszerűen hazajössz és megpróbálsz valami mást. sok sikert és egy boldogabb jövőt kívánok!

Látom viszonylag régi a kérdés, de gondoltam írok én is.

Nekem nem halt meg a szerelmem, csak mást választott és teljesen kizárt az életéből. Szörnyű érzés, hogy tudom 40 km választ el tőle, soha többé nem láthatom, nem hallhatom. 3 öngyilkossági kísérletem volt, nekem a lelki fájdalomra a legjobb gyógyír a testi fájdalom volt. Aztán jöttek a drogok, amivel ideig-óráig boldog voltam.

Ma sem vagyok túl rajta, szeretem, és nincs olyan óra, hogy ne fájna, hogy nélkülem boldog.

Tudom nem ugyanaz a helyzet, mint Veled. De tudom milyen a legnagyobb fájdalom.

Köszi, hogy leírhattam.

én meg 25 éves jóképű srác vagyok és impotens lettem, elkell hagynom a szerelmemet. én tuti az öngyilkosságot választom.

végülis nem választás, csak egy kiút a pokolból :)