Miért nem tudok senkit sem őszintén szeretni?
Nem tudom, jó helyre írtam-e de ez most mindegy.
Senkit sem érzek úgy igazából közel magamhoz, ha ránézek valakire, rögtön az jut eszembe, hogy mit csinált/mondott, amivel bántott, és nem az, hogy miket tett értem. Mindenkivel igyekszem kedvesnek lenni, de belül úgy érzem, távol kéne maradnom tőlük, és ez valami borzasztó érzés tud lenni!
Otthon többnyire egyedül vagyok, olvasok, rajzolok, írok vagy ilyesmik, a húgom 11 éves és kezd elhülyülni a barátnőivel, anyum jó fej, csak sokat dolgozik és nem igazán szoktunk beszélgetni, apám az utóbbi időben eléggé kiakadt rám, továbbtanulás és egyebek miatt.
Suliban a haverok vannak, de tisztában vagyok vele, hogy a fele csak megtűr és megvan rólam a véleménye, a többiek meg csakúgy vannak, nem igazán tudunk sokat egymásról, csak baromkodni szoktunk együtt.
Tavaly kezdtem vagdosni magam, egyik délután már nem bírtam magammal, fogtam egy körzőt és nekiestem a kezemnek, vagy egy évig csináltam, már üveggel is, aztán egyszer majdnem baj lett belőle, úgyhogy abbahagytam a francba.
Megpróbáltam csak simán normálisnak lenni, mint a többiek, de most kezdek megint visszaesni.
Komolyan, olyan vagyok, mint egy ufo. Nem tudom elsőre felfogni, hogy mi történik, vagy mit mondanak nekem, ritka ügyetlen vagyok, mint egy idióta.
Úgy érzem, az emberek úgy tekintenek rám, mint teherre, és csak muszájból vannak velem.
Lehet, hogy tényleg szerethetetlen vagyok? Sokszor gondolok erre, és kezdek beletörődni, hogy örökké magányos leszek és egyedül fogok meghalni.
Kedves Kérdező!
Nem hiszem, hogy szerethetetlen vagy és azt sem, hogy a többiek csak megtűrnek. Miért tennék?
Próbáld meg olyan emberek társaságát keresni, akikkel egyformán gondolkodtok, hasonló az érdeklődési körötök és nyiss feléjük. Biztos akadnak ilyenek a környezetedben, s biztos előbb-utóbb jó barátra/barátnőre is találsz köztük. Vagy próbálj meg betagolódni egy gyülekezeti ifjúsági csoportba. Anyukádnak is nyugodtan szólj szerintem, hogy szükséged van rá, a beszélgetésekre. Semmiféleképp ne zárkózz be, mert azzal csak rosszabb lesz. Próbáld meg tényleg a jót meglátni a másikban és szeretni, biztos lesz pozitív eredménye és a te hangulatod is jobb lesz, ha így állsz hozzá az emberekhez. Bízom benne, hogy így lesz és drukkolok! Ne csüggedj!
válasza:2 hónappal ezelőttig én is pontosan ilyen voltam, még a vagdosás is igaz rám, bár nem ennyire durva formában. Teljesen el voltam keseredve, semmi értelmét nem láttam az életemnek. Az állítólagos barátnőimet addig érdekeltem, míg kiönthették nekem a lelküket vagy szükségük volt segítségre. Az én életem tökéletesen hidegen hagyta őket. Igazából, nem is volt életem, hiszen, mint egy zombi, elmentem iskolába, hazajöttem és itthon ültem, sorozatokat bámulva vagy éppen olvasva. Bánatomban főként ettem, így fogyókúráim is folyamatosan kudarcba fulladtak.
Aztán 2 hónappal ezelőtt rámírt egy ismerős fiú facebookon. Már egy éve nem láttuk egymást, pedig egy városban lakunk. Természetesen nem ismerkedési céllal írt, csak kérdezte, hogy engem láthatott-e egy bizonyos helyen. Válaszoltam, próbáltam kedves lenni, ami azért írásban könnyebb volt. Elkezdtünk beszélgetni, volt olyan nap hogy 5 órát beszéltünk. Végül elhívott randizni, boldogan igent mondtam. Nehézkesen indult a dolog, hiszen nem voltam én hozzászokva ehhez a kitüntetett figyelemhez, de ő totál megértő volt. Utána pedig elkezdtem megváltozni. Az osztálytársaim, akik eddig nem érdekeltek, akiket "hiszen úgyis utálnak" címszóval leszartam, hirtelen elkezdtek kedvesek lenni. A boltban az eladók segítőkészebbek lettek. Egy idő után tűnt csak fel, mennyire máshogy állok az emberekhez. Többen is megjegyezték, milyen kedves és közvetlen lettem. Aztán, miután a fiú egy hónap után szakított velem, visszazuhantam, újra a régi önmagam lettem, sőt, annál is rosszabb. Egy hét után azonban megembereltem magam, mert rádöbbentem: minden fejben dől el! Nem számít, áll-e mellettem valaki, én bármikor képes vagyok normálisan viselkedni. Így, egy hónappal a szakítás után már nem haragszom a fiúra, inkább hálás vagyok neki. Olyat hozott ki belőlem, amiről nem is tudtam hogy létezik. Megmutatta, hogy szerethető vagyok, és hogy senki sem néz rám ferde szemmel, mindez csak agyszüleményeim egyike.
Azóta vannak barátaim, leadtam 6 kilót, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok! Végre mertem diákmunkára is jelentkezni. Egész nap emberekre kell mosolyognom, de nem bánom, sőt, elkezdtem élvezni. Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen átalakultam. Még ma is előtörnek ezek a rossz érzések, de megpróbálom legyűrni őket, többnyire sikerrel.
Ezzel most nem untatni akartalak, csak megmutatni, hogy van remény a változásra, ne keseredj el! Ha gondolod, írhatsz, én szívesen beszélgetek veled.
válasza:szerintem csak egy kis figyelemre van szükséged, igazi barátokra, keress olyan embereket, akikkel jól érzed magad. ehhez hosszú kitartó munka kell. a feszültséget pedig vezesd le valahogy másképp, és hozd rendbe az életviteled is.
ha részletesebb tanácsok kellenek, keress meg privátban
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!