Hogyan küzdhetném le az irigység érzésemet?

Elég hosszú lenne mindent leírnom,ezért csak nagy vonalakban vázolom a helyzetet:Alapvetően nem jellemző rám az irigység,nincsenek önértékelési problémáim,az irigységem csak egy konkrét személy ellen irányul,a sógornőmre.Már megismerkedésünk előtt mondta a párom,hogy készüljek fel,mert nagyon eltérő személyiségek vagyunk a nővérével.Ő erősnek és határozottnak mutatja magát,de mélyen,ott belül ugyanolyan törékeny,érzékeny lelkű mint amilyen én is vagyok.Az első benyomása az embernek róla,hogy rideg,távolságtartó,magát másoknál különbnek tartja.Sajnos bebizonyosodott,hogy ez nem csak az első benyomás,már 3 éve ismerem.Gőgösen és fölényesen viselkedik mindenkivel,engem konkrétan az zavart,ahogy velem és a párommal is így viselkedik.Ő 42 éves,én 23.Megpróbáltam közeledni felé,de azt mondta,hogy az ő bizalmát csak lassan lehet elnyerni...Ezt túlzásnak találtam,úgy viselkedett,mint valami dáma,akinek a kegyeiért esedeznem kell.Aztán telt az idő,egyre többet beszélgettünk,de úgy érzem nem kerültünk közelebb egymáshoz.Mindkettőnknek született kisbabája,nekem előbb.Azóta még rosszabb lett a helyzet,az életünket folyton összehasonlítja,engem,a viselkedésem,az öltözékem,ahogy nevelem a fiam kielemezi,alaptalanul kritizálja és megírja e-mailben.Kezdtem kerülni a családi eseményeket,ahol sógornőm is ott volt,mert nem akartam kitenni magamat idegeskedésnek,én meg nem vagyok olyan típus,hogy visszavágjak,viszont a beszólásai meg bántóak,és magamra veszem sajnos.Páromnak ez feltűnt,így elmondtam neki,hogy mi az oka annak,hogy én inkább nem mennék családi összejövetelre,kérte,hogy mutassam meg az e-maileket,teljesen ledöbbent rajtuk.Azóta jobban mellém állt,részt vettem egy kommunikációs tréningen,ahol megtanultam,hogyan védjem meg magamat a verbális támadásoktól.Igyekeztem minél kevesebbet írni az életünkről,viszont teljes mértékben kizárni sógornőmet nem tudom és nem is akarom az életünkből.Ennek két oka van,párommal sokáig nem tartották a kapcsolatot,ennek az volt az oka,hogy párom exneje megkérte sógornőmet,hogy szálljon ki az életükből,mert tönkre fogja tenni a házasságukat.Ennek nem tudom mennyi a valóság alapja,párom exfeleségét nem ismerem,sógornőmet viszont igen,úgy vettem észre,hogy bár "bunkón" viselkedik,de szereti a páromat,és nem szeretném elválasztani a testvérétől.Másrészt párom szülei úgyis mesélnek rólunk neki,és velük nem akarom megszakítani a kapcsolatot,mert a párom szülei és őket én is nagyon szeretem.

Anyósom mesélt sógornőmről,és sógornőm is felhív időnként,újabban egyre többet dicsekszik,anyagi dolgokkal,mert tudja,hogy mi nehezebb körülmények között élünk.

Eddig ezzel nem is foglalkoztam,sajnos az utóbbi időben viszont azt vettem észre magamon,sokszor jár az agyam azon,hogy ő törtetéssel mennyi mindent megszerzett (anyagi javakat),és irigylem érte.

A vicces az egészben,hogy ő azért irigyel engem,mert fiatalabb vagyok,szerencsés vékony alkatom van,én meg azért őt mert neki az anyagi dolgok miatt nem kell aggódni.Mindketten nevetségesen és gyerekesen viselkedünk.Akár barátnők is lehetnénk,mert sok dologban hasonlítunk,bár más a személyiségünk,de a vágyaink hasonlóak,ehelyett irigykedünk egymásra...addig megint nem fogok tudni normálisan viszonyulni a családhoz,amíg irigykedek én is.Szégyellem magam,hogy erre a szintre süllyedtem,hiszen annyi minden van,aminek örülhetek,mégis elég egy telefon tőle és elrontja a hangulatom néhány órára...és máris azon kattog az agyam,hogy neki van pénze masszőrt hívni a házhoz és ezzel dicsekszik...és bosszant...Már így leírva is nagyon szánalmas,és gyerekes ez a dolog,de egyszerűen nem tudom kontrollálni az érzéseimet vele kapcsolatban...Leakarom küzdeni ezt az érzést,nem akarok irigykedni,és az ő életével foglalkozni...

Még egy okra gondoltam,hogy miért érzek így:Nagyon erős az igazságérzetem,és úgy vagyok vele,hogy ő érzéketlen és nagyon sokszor átgázol másokon,mégis kényelmes élete van,és ezt tartom igazságosnak...

Persze tudom,hogy az élet nem így működik,nekem meg nincs jogom ítélkezni...de sajnos tudatos szinten ez van bennem,ezt érzem.

Már most megkönnyebbültem kicsit,hogy kiírhattam magamból.Várok okos ötleteket,hogyan kezeljem ezt az érzést,hogyan alakíthatnám át egy pozitív dologgá,magamról már sokat tanultam ebből az esetből,de azt még nem sikerült megértetnem "önmagammal",hogy az irigységnek semmi értelme...mindig előjön,hiába határozom el,hogy nem leszek rá irigy...