Normális vagyok?

Attól h nem próbálsz meg nyitni semerre..

16F

Előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy szükséged van másokra. Egyáltalán nem nevezhető normálisnak az, ahogy másokhoz viszonyulsz. Az ember alapvetően egy társas lény.

Biztos van valami oka annak, hogy te ennyire elzárkózol az emberektől. Talán valaki/valakik nagyon mélyen megsebezték a lelkedet, ezért záródtál be teljesen. De ez így nem jó. Még ha most jól is érzed magad így, később ez már fájdalmas magánnyá válhat.

Talán érdemes lenne segítséget kérni egy pszichiátertől, hogy kiderüljön mi van a háttérben. Ha valami trauma érte a pszichédet, akkor a szakember annak feldolgozásában is segítségedre lehet. Egy próbát megérne szerintem.

Hát nekem is volt valami ehhez hasonló. Én is sokat vagyok egyedül, de mindig próbálkozom barátkozni meg beszélgetni és ilyenek. Tulajdonképpen elég érzékeny vagyok, így nagyon megviselt amikor elárultak egymás után kétszer és ráadásul ugyan az az ember. Először gyűlöltem, mivel ő volt az osztályban az ilyen "középpont" és legnépszerűbb csaj, így bármit csináltam volna, még jobban fájt volna nekem. Amúgy is inkább egyedül voltam előtte, inkább ő volt aki kihúzott ebből. De elárult. És ez fájt a legjobban. De valahogy képtelen vagyok nem megbocsátani neki. De attól még nagyon fáj, most jóban vagyunk, de tudom hogy most is csak kihasznál. Ezek után ugye újra egyedül voltam, és már szinte gyűlöltem, ha valaki a közelemben volt. Szóval egyszerűen nem vagyok képes feladni. Szerintem nincs semmi gond azzal ha egy kis időre egyedül akarsz lenni, de vigyázz, ne hogy túl sokáig legyél egyedül, és nehogy fájdalmat okozz magadnak. Az embernek kell magány hogy átgondoljon mindent. Ha megjön a kedved a barátkozásra, akkor ne szalaszd el a lehetőséged, és ne legyél örökre magányos.

14/L

# 7/16 << mintha én írtam volna magamról:)

16/F