Az ilyen embereket mint én vagyok, nevezik lelkisnek? Vagy mi erre a legillőbb szó?

Észre vettem magamon, hogy nagyon könnyen mellre szívom a bántást,és nem tudok úgy lenni vele,hogy lesz*rom.

pl: Most megyek fel középiskolába, nem mindenki fog szeretni, biztos, sok tanárnak sem leszek szimpi.

Itt is van 1 ilyen tanár, és álltalában ha beszól, azt nem mutatom, de belül azért fáj.

Ahogy bárki más megbánt.

De, így vagyok ezzel akkor is, mikor jót mondanak rólam.

Vagy pl: Írok a kedvenc bandám egyik tagjának,és vissza válaszol.

Ilyen helyzetekben, mintha az egyik a negatív lenne, ami képes lehúzni, elszomorítani .

A másik véglet,mikor pörgök mint állat, mert dicsérnek, vagy kedvesen szólnak hozzám, vagyha csak kedvesen válaszolnak vissza.

Van akit ezek a dolgok nem is érdekelnek,mitől vagyok én ilyen kis fura?

Nagyon sok osztálytársam van,aki rég depis lenne, ha mindig mellre szívná, ha a tanár beszólna, vagy gúnyolna.

De én pl: eléggé 'felveszem' mikor elkezd oltani, főleg csak azért mert nem bírja a p*fám.

A legrosszabb az egészben, hogy olyankor erőm sincs nagyon elküldeni a K*rva anyjába.

Már bocsánat, de az ilyet nem bírom...