Kamaszkori csatavívás. Volt már valaki. nagyon hasonló helyzetben?
Hát, elég bonyolult a dolog.
Egész kicsi korom óta katona akarok lenni. De ez mindig olyan gondolat volt, amivel eljátszadoztam, de igazából sose gondoltam bele, hogy valaha is valóság lehet belőle. De mostanában egyre jobban vonz a dolog. Pedig józan ésszel megmagyaráztam magamnak, hogy ez csak azért sem lesz több egy hülye álomnál, de minél inkább gondolkozok rajta... annál inkább "tűzbe jövök". :)))
De azt hiszem, tíz éves voltam, amikor feldobtam anyunak az ötletet, és - nagyon ritkán mond ilyet - de a szemembe lehülyézett. Mindkét szülőm diplomás, úgyhogy tudom, hogy azt akarják, hogy én is az legyek (minimum három nyelvvizsgával).
És igazából én is felépítettem magamban, hogy valami komolyabb szakmám lesz - apukámét akarom továbbvinni külföldön és előtte szintén külföldön egyetemre járni... - és hogy normális családi életet akarok. Meg eleve, az egész életcélom, hogy gyerekeim legyenek és hogy lássam őket felnőni... szóval a szokásos. :)
És a kettőt egyszerűen nem lehet összeegyeztetni. Főleg, hogy anyu most van rám leginkább kiakadva, hogy szét vagyok esve és egyre lazábban veszem a tanulást, úgyhogy ha most hoznám fel neki a dolgot, csírájában eltaposhatnám az egészet. És nem hinném, hogy túl büszkén beszélnének rólam, hogy a tesóm éppen végzett a pHdvel és most a második diplomáját szerzi... én meg proli katona vagyok. :))
És igazából bennem is van egy kis félelem az egész iránt. És nem vagyok benne biztos, hogy tényleg megtenném ezt a lépést, de... vonz, mint a mágnes. :) Főleg, hogy a testalkat száz százalékig meglenne (erős, viszonylag vékony és magas), és olyan könnyű elképzelni magamat military-ruhában, de anya ennek még a gondolatától is rosszul volt mindig is (és apukám se volt katona sosem.)
És úgyis tudom, hogy ez még változni fog, de... tudjátok. :) Úgyhogy most én se tudom, hogy mi van velem, azt meg főleg nem, hogy mit akarok, de ez olyan infó, amit tényleg csakis a legjobb barátaim tudnak, és érdekelnek a független vélemények.
Volt már valaki... nagyon hasonló helyzetben? :))
13L
Utolsó vagyok, a személyes tapasztalat lemaradt:
Anno vegyészmérnök szakra jelentkeztem az egyetemen, de 2 év után a hátam közepére sem kívántam, pedig már csak másfél évem lett volna hátra, de belém hasított az érzés, hogy én nem akarok vegyészmérnökként dolgozni. Beszéltem erről a szüleimmel, és ettől kezdve szinte mindennaposak voltak a viták, veszekedések. Ritka rigolyásak voltak ezzel kapcsolatban, talán mert ők az egyetem közelébe sem juthattak soha. Én pedig átiratkoztam biológiára, mert az volt a leghőbb vágyam, ovis korom óta. Hazamentem, és "meggyóntam", amit tettem. Majdnem szó szerint leszedték a fejemet ezért, de lényeg a lényeg: az egész életszemléletem megváltozott a szakváltás után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!