Mit tegyek? Úgy érzem, alkalmatlan vagyok az életre és félek a jövőtől.

A szüleim akkortájt kezdték el a jelenlegi munkájukat, amikor én megszülettem. Azóta kemény munkával nagyon magasra jutottak, apukám zseniálisan ért ahhoz, amit csinál, anyukám támogatja. Mindenki mindig a szüleimet dicséri.

Amíg kisgyerek voltam, tele voltam határozott elképzelésekkel. Mióta beléptem a kamaszkorba, egy katasztrófa az életem. Most 19 éves vagyok, és úgy érzem, kezdek leépülni. Tele vagyok kétségekkel, állandóan itthon vagyok, nem járok társaságba, fél napokat alszom, alig eszem és nem tudom feltalálni magam. Nem járok sehova. Most, 19 évesen értem el az egyetemválasztáshoz és nem tudom meghozni ezt a fontos döntést. Állandóan vissza-visszanézek, bármit is csinálok. Elképzelésem sincs, hogy mi lehetnék majd az életben, ráadásul van egy kis "gond": elvileg egyszer átvehetném a szüleim helyét a cégben, csakhogy nem hiszem, hogy én valaha is készen állok majd erre. Elvileg ez a lehetőség biztonságérzetet ad, csakhogy úgy érzem, nem érdemlem ezt meg. Nem igazán tudom úgy elképzelni az életem, hogy kitanulom a dolgokat, átveszem a stafétát apukámtól és onnantól kezdve úgy élek, hogy valami olyat irányítok, amit nem én hoztam létre. Olyan ez, mint amikor egy lottónyertes elkezd töprengeni az élet értelmén, mert nincs már miért dolgoznia. Ez egy biztos lehetőség, csak épp nem érzem, hogy kiérdemeltem volna. Nem én dolgoztam meg érte. Mintha nem lenne miért küzdenem. Úgy érzem, el vagyok kényelmesedve.

Most, hogy utolsó évemben vagyok, mintha minden kicsúszna a kezeimből, mert nem tudok semmiben dönteni, de mintha hidegen is hagyna az egész pályaválasztás. Elértem a "minden mindegy"-szakaszhoz, mert úgy érzem, ennek mind semmi értelme, mert sosem fogok érvényesülni az életben, sose tudok majd beilleszkedni sehova és sosem lesz barátnőm... valahogy úgy érzem, nem vagyok alkalmas az életre.