Mit tegyek? Úgy érzem, alkalmatlan vagyok az életre és félek a jövőtől.

Röviden megfogalmazom azt amit nem értesz:

A szüleid magasra rakták a mércét, és te ennek nem tudsz megfelelni, vagy úgy érzed, hogy nem tudsz megfelelni.

Nyugi, ez tök normális. Mindenkinek van ilyen korszaka. Majd kinövöd. Addig is élvezd a gondtalanságot, amíg lehet.

Pusz.

Jaj. Most szerintem valami fekete felhők ülnek a buksidon, azért látod így a helyzetedet.

Először is azt nézd meg, hogy mi, vagy mik a tálentumaid, miben vagy úgy jó, hogy nem kell erőlködnöd, veled született képesség az. Aztán gondolkodj el, hogy ezt milyen szakmával lehet kamatoztatni, és menj abba az irányba.

A szüleid árnyékában igaz, hogy nem lehetsz sikeres, de nem azért, mert lúzer vagy, hanem mert esetleg neked más típusú képességeid vannak. Apukád biztos ért egy szakmához+ vannak menedzseri képességei is. Neked lehet, hogy nincsenek menedzseri képességeid, de attól még lehetsz jó egy szakterületen. Szerintem, ha nem annyira fekszik neked az a dolog, akkor nem kell neked abban gondolkodnod, attól még lehet egy kis anyagi részesedésed belőle, mint egy előre hozott örökség, ilyesmi, de hogy mégse érezd magad haszontalannak, abban, amiben jó vagy, törekedj a folyamatos fejlődésre, előrejutásra.

Még annyi, hogy ha ennyire haszontalannak érzed magad, ezen sokat segíthet egy kis önkéntes munka. Kórházbakban, vagy a Baptista szeretetszolgálatnál, vagy a Vöröskeresztnél, bárhol várják a segítő kezeket. Tök jófej emberekkel lehet megismerkedni, és mindjárt hasznosnak fogod érezni magad. Ez csak egy ötlet volt, mert úgy érzem, te meg tudod tenni, hogy odaadod az idődet ilyesmire, én is csináltam, és minden elutasítottság érzésem, önelvetésem tök jól elmúlt. Én 19 éves koromtól önkénteskedtem 27-28 éves koromig, míg már férjhez mentem, jönnek a gyerekek... A férjemet is így ismertem meg. Ott lehet, nem a menőzős arcokkal fogsz megismerkedni, hanem más típusú, viszont igen értékes emberekkel. A férjem programozó, és helyes fickó, de egy menő dizsibe nem tudtam volna ráakadni :-)

szerencsés vagy, hogy ilyen a háttered.

Szerintem igenis fel tudnád magadat találni.

Nem írtad, mivel is foglalkoztok. De el tudom képzelni, hogy vannak a vállalkozásnak még fejlesztendő területei.

pl. külföldi piac - a nyelvtudásod fejlesztésével hozzájárulhatsz a fejlődéshez, vagy munkabarát környezet kialakításához, vagy kapcsolattartás alapítványokkal : adományozás + marketing, vagy bármi más.

Gondolom, a szakma kitanulása is elég kihívás.

Ne csüggedj el. A szüleid sem így születtek.

Csak használd ki a lehetőséget, hogy tőlük tanulhatsz, és nem neked kell kitalálnod.

"elvileg egyszer átvehetném a szüleim helyét a cégben, csakhogy nem hiszem, hogy én valaha is készen állok majd erre. Elvileg ez a lehetőség biztonságérzetet ad, csakhogy úgy érzem, nem érdemlem ezt meg. Nem igazán tudom úgy elképzelni az életem, hogy kitanulom a dolgokat, átveszem a stafétát apukámtól és onnantól kezdve úgy élek, hogy valami olyat irányítok, amit nem én hoztam létre. Olyan ez, mint amikor egy lottónyertes elkezd töprengeni az élet értelmén, mert nincs már miért dolgoznia."

Nem kötelező a szüleid által kitaposott úton haladnod, dönthetsz úgy is hogy te magad hozol létre valamit hosszú évek alatt kemény munkával. Mert ahogy elnézem ez az ami hiányzik neked mint egy falat kenyér: a sikerélmény, valami amiért te dolgozol meg, amit te hozol létre és így az érdem is a tiéd.

Sőt továbbmegyek: valószínű hogy legbelül nem is azzal akarnál foglalkozni mint a szüleid. Meg kell keresned azt amit úgy imádsz csinálni ahogy az apukád a saját munkáját. Mert ahhoz hogy te kemény munkával X év alatt létrehozz valamit ahhoz nagyon jónak kell lenned abban amit csinálsz. És csak abban lehet az ember igazán jó amit tényleg szeret csinálni, annyira hogy nem csak munka hanem hobbi is a számára (de persze nem viszi túlzásba, másra is van ideje).