Miért van ez velem?

Szóval, gondjaim vannak a beszélgetésekkel, barátkozással, a több ember előtti megnyilvánulásról nem is beszélve. 15 éves lány vagyok.. Gyakran vannak hangulatváltozásaim, bár többnyire szomorú vagyok. Nem tudom, az közre játszhat-e, hogy kisebb koromban sok rossz dolog történt velem. Pl. a bátyámat, aki féltestvérem nem igazán szerette apum, és néha eszembe jut 1-1 rossz emlék ezzel kapcsolatban. A bátyám nem bírta, és el is költözött tőlünk (nagyon szeretem), és ez rettentően kihatott rám, nagyon sokáig nem beszéltem senkivel az óvodában. Aztán jött az általános, ott pedig az osztálytársaim néztek többnyire levegőnek, volt, aki még gonoszkodott is velem. Váltottunk sulit, ott jobban éreztem magam, viszont az, akinek beszéltem a problémáimról furcsán viselkedett. Ez alatt azt értem, hogy nem volt különösebb véleménye, magától nem jött beszélgetni hozzám, egyszer valamit mondtak neki rólam és inkább nekik hitt mint nekem. Ezek és még sok más miatt is(pl. a szüleimmel sem sokszor beszélek még most se), mivel máshogy nem vezethettem le a feszültséget, vagdosni kezdtem magam (kb 13 évesen). Nem mélyre, éppen hogy kicsit vérzett. Teljesen megváltoztam, és a horrort kezdtem el szeretni az idő múlásával. Már a vagdosást is élveztem, szinte olyan hatással volt rám, mint másokra a cigi. Most már leszoktam róla.. Már gimis vagyok, tavasszal leszek 16, és még mindig nehéz bárkinek is beszélni komolyabban. Valahogy félek, hogy elfordulnának tőlem. Ez az egész csak azért van, mert kamasz vagyok?