Levágatnád az egyik kisujjadat, ha cserébe soha többé nem éreznél fizikai fájdalmat?

Nem.

A fájdalom hiába kellemetlen, de sokszor megmutatja, hogy valami nem oké azon a részen ahol fáj.

Ha nem éreznék, levágatnám hogy érezzek! A fájdalom nagyon fontos.

Kilyukadna a gyomrom, leégne a kezem, szétenne a ragya, s nem venném észre? Ez életveszélyes!

[link]

A fájdalomérzékelés veleszületett hiánya(CIPA), nagyon ritka öröklődő betegség.

Baráti fájdalom:

Sajnos ebben a betegségben szenvedni nagyon veszélyes, a betegek sokszor már gyermekkorukban meghalnak. Nem alakul ki bennük ugyanis a veszélyforrásokat elkerülő magatartás, nincs ilyen értelemben félelemérzetük. Számtalanszor megégetik magukat, tűzforrón is lenyelik az ételt-italt, sebesre, fekélyesre harapják a saját ajkukat, a csonttörések száma náluk jóval magasabb, mint az átlagpopulációban. Súlyos csont-ízületi deformációk alakulhatnak ki náluk, hiszen nem érzik, ha „elülik” vagy „elfekszik” valamely végtagjukat, alvás közben nem változtatnak testhelyzetet.

A legtöbb betegségnek – az egyszerűbbektől a legsúlyosabbakig – korai tünete a fájdalom. Mivel ezt nem érzik, ezek a betegek nem feltétlenül mennek orvoshoz, és ez végzetes is lehet. Megtörtént, hogy egy gyermek nem érezte vakbélgyulladását, így az perforált, és a gyermek meghalt.

A fájdalom – bár gyűlöletes – nagy szolgálatot tesz nekünk. Kijelöli a határokat, megállásra kényszerít, orvoshoz küld. A fájdalom testünk egyik nyelve, melyen hozzánk szól. A CIPA betegségben szenvedők teste e szempontból néma, nem látja el gazdáját hasznos tanácsokkal.