Szeretnék kiszállni az életből, ennyi elég is volt?

Nem akarok öngyilkos lenni. Csupán értelmetlennek tartom az életet. Ha mindentől eltekintünk aminek értelmet adunk, az is ugyanolyan értelmetlen lesz. Tehát ezért érzem azt, hogy az élet mindig ugyanarra a sémára kerül, az embernek kell értelmet adnia, de úgy érzem, hogy mintha már megszűntek volna az érzéseim.

16 éves koromtól kezdődött el minden. Mostanra már ott tartok, hogy nem akarok és próbálok nem érezni mert az érzéseim csak a vesztemet okoznák. Néha sikerül félretenni és lezárni egy kulccsal az érzéseimet, de ez a láda sokszor kinyitódik minden ok nélkül, és akkor rám zúdul az összes érzelmem amit addig félretettem vagy nem akartam róla tudomást szerezni.

Mondhatnám azt is, hogy erős vagyok, de nem vagyok az vagy még is, akkor az érzelmeim nem játszanak szerepet benne. De ha érzelmes vagyok, újra egy érző lény, akkor úgy vagyok ezzel, hogy nem vagyok felkészülve mindarra ami következni fog a további életemben.

Félek is meg nem is, várom is néha, sőt kihívásnak fogadom és lelkesedéssel de ez a lelkesedés nem tart hosszútávon. Félek az megöregedéstől, még most jó fiatalon, de önbizalmam sosem volt. Mi lesz akkor, ha megfogok öregedni/?/. Szarkalábak már megjelentek a szemeim alatt(pedig csak 20 éves vagyok), és csak egy újabb ördögi körbe rángatom magam amiből tudom, hogy nincs kiút, csak akkor ha nem foglalkozom a már fenn lévő problémákkal. De sokszor ez nem ilyen könnyű. Nem akarok harcolni az ellen, hogy majd egyszer megöregedek, de ha nem harcolok akkor feladom magam és akkor megint az lesz a vége, hogy teljes gyűlölettel fogok a tükörbe nézni.

Utálom ezt az érzést is. Nem volt még barátom sem. Pedig hiányzik. De ha új emberekkel ismerkedek először lelkes vagyok, de aztán ez a lelkesedés nagyon hamar le is apad. S megint ott vagyok ahol a part szakad..egyedül. Minden ok nélkül eltávolodok azoktól az emberektől, és nem is érzek hiányt irántuk. De persze mindig felvetődnek bennem pár hónap vagy hét után a lehetséges változatok, hogy mi lett volna, Ha... De aztán nem foglalkozok vele.

Mi a jobb, érzelmes vagy érzelemmentes lénnyé válni?

És amit írtam, én így nem látom értelmét az életnek, nem leszek öngyilkos de bízva remélem azt, hogy nem fogok 60 éves koromig élni.

De persze legbelül üvöltök, és fáj minden. És még csak emo(s) sem vagyok. Az is egy másik téma, de ebbe nem megyek bele.

Beteg lennék?

Más is van ezzel így?

Ui: nem akarok ezzel semmilyen fiatalt még jobban a mélyre húzni, ez egy személy érzései. még ha más fiatal is így érez, tudjátok azt, hogy mindig van remény. talán ez még nem halt meg bennem.

Bocsi, hogy hosszú lett. Annak aki végig olvasta és válaszol is rá, annak Köszönöm!