Voltatok már úgy, hogy minden semmiségből nagy problémát csináltok?

Irigyellek, hogy van időd és energiád ilyen hülyeségeken problémázni.

Egyébként szerintem enyhe megfelelési kényszered van, ne törődj vele mit mondanak mások, tedd amit jónak látsz. Mi van akkor, ha túl sokat beszélsz, vagy bármi? Ugye, hogy semmi!

Én néha úgy érzem, hogy úgy viselkedem, mint doktor House. Szarkazmus, cinizmus, szánalomkeltő magatartás. Mikor megkérdem a többieket, azt mondják, hogy nem is vagyok olyan, csak túlságosan is önkritikus vagyok. Mindenesetre volt már olyan ismerősöm, aki addig hajtogatta, hogy ne mindig azt nézzem, hogy mivel nem bántom meg, míg meg nem bántottam. Illetve olyan utalásokat tettem rá, olyan helyen, melyekből magáraismert, és teljesen jogosan megharagudott. Persze azóta fegyverszünetet kötöttünk -állítólag jó ember vagyok (na ez az, amit nem egészen értettem meg soha), ezért.

De szerintem, nem árt egy kis önkritika, végülis azért élünk, hogy élvezzük az életet, és azt mások számára is élvezetessé tegyük, úgyhogy nem baj, ha nem akarunk megbántani senkit.

Egyébként én is mindig minden egyes szavamon, mozdulatomon, mások mozdulatain, mondatain el szoktam gondolkodni, elemzem, és néha túlságosan is attól tartok, hogy megbántok valakit.

De nem sértő, ha valaki ilyen hosszú választ ír:D...?

Nekem meg épphogy mások mondják, hogy mennyire kritikus, nagyképű, és arrogáns vagyok. Nekem fel sem tűnik.

Nem izgatom magam emiatt, akinek nem tetszik ne legyen velem :)) mégis szeretnek az emberek, különben pedig jól érzem magam és mindig úgy viselkedem, amit később nem bánok meg soha. Innentől nem érdekel az egész.

Vannak rossz napjaim, persze... de azokon is fölösleges rágódni, jön egy új nap.