Mit tegyek? Úgy érzem ezt már nem bírom tovább!

Már egy csomó gond összehalmozódott bennem, és úgy érzem ha több évig beszélnék róla akkor sem tudnám mindet kibeszélni. 14 éves lány vagyok egyébként. Apukámmal nem tudom megbeszélni mert 2 éves koromban elváltak a szüleim, és azóta kéthetente látom de nem egy olyan apa típus. Még soha nem mondta hogy "szeretlek" de még csak meg se ölelt vagy dícsért soha. Anyukám már 50 éves, és sokszor beteg. Van valami baja a tüdejének, pontosan nem tudom mi de nagyon sokszor jár tüdőgondozóba és beteg. A kutyám is beteg volt nyáron meg előtte is öt hónapig, ő is majdnem meghalt. Szerencsére meggyógyult de azóta is nagyon nyomaszt, akkoriban minden nap sírtam. A suliban romlanak a jegyeim, mindig fáradt vagyok, valahogy képtelen vagyok rendesen beosztani az időm, és anyával is folyton vitatkozunk. Ő azt mondja hogy nem tud tovább elviselni, azt nem tudom miért. Már lassan kezdünk ott tartani hogy naponta csak 3 órán keresztül látom. A barátaim között is csak zűr van, mindenki oszt mindenkit, utálkoznak, bunkóznak, minden van. Én is egy csomót vagyok beteg mostanában, sápadt is vagyok, táskásak a szemeim, meg elmentem vérvételre és azt mondták vérszegény vagyok. Anyukámék tavaly még össze-vissza perelték egymást, ez már szerencsére befejeződött. De van még egy gond: mivel anya beteg, szinte nekem kell egyedül vezetnem a háztartást. Én takarítok, én csoportosítom a számlákat, én hívom anyához az orvost, már egy kicsit sok ez így nekem. A suliban meg megtiltották a sminket, még alapozót se lehet használni. Én megértem, de annyira csúnya az arcom hogy szinte felvállalhatatlan a kinézetem. Egyrészt a sápadtság, meg az arcvonásaim se valami szépek. Ráadásul valami fertőzést is összeszedhettem valahol, már három hónapja, de egyszerűen nőgyógyászhoz is félek elmenni meg azt se tudom kihez menjek és hogy mikor. Sokszor olyan ideges vagyok hogy plüssállatokat vagdosok szét, vagy párnákat csapkodok a földhöz. Már semmihez sincs kedvem, egyszerűen undorodom minden reggel felkelni és végigcsinálni egy újabb napot de nincs más lehetőség. És van még egy dolog ami már öt hónapja nyomaszt, van egy személy aki teljesen behálózta a gondolataimat. Nem tudok tőle tanulni, sem aludni, már idegesít de már nem is tartom magam teljesen komplettnek. Sokat sírok miatta, csapkodok, szóval eléggé kivagyok emiatt is. Tanácstalan vagyok, bocsi ha hosszúra sikerült de úgy éreztem muszáj valahol leírnom.