16 évesen milyen életet “kéne élnem”?

Először is egy 16 éves srác vagyok, művész lélek. Valahogy most minden összeomlik magam körül, legbelül próbálom ezt ráfogni a koromra. Ha magamra nézek, nem azt látom, akit szeretnék, és ez mostanában egyre erősebben él bennem. Sosem érzem magamat semmiben elég jónak, ezért lassan oda jutok, hogy inkább bele sem kezdek a dolgokba, mert amit nem csinálok, abban nem eshetek pofára. Mások szerint nagyon tehetséges vagyok, de én nem érzem ezt. Továbbá, szüleim úgy kezelnek, mintha nem lennék ebben az életkorban és próbálnak mindentől visszatartani, holott a koromban körülöttem szinte mindenki, szinte minden hétvégén iszik, szórakozik, ehhez képest én sehova nem mehetek, tegyük hozzá nem is erre vágyom, teljesen más vagyok. Itt nem is az fáj, hogy nem tudok ott lenni, mert nem is szeretnék, inkább az fáj, hogy ha szeretnék, nem engednének, pláne, hogy körülöttem (pl osztálytársaim) hétvégéi ebből állnak, és ezt a szüleik engedik is nekik. Most a legjobban az fáj, hogy a Balatonnál nyaralunk a hétvégén, és látom, ahogy ránézésre korombeli baráti társaságok strandolnak, sétálgatnak Siófok utcáin, és ha belegondolok, az én esetemben ők sosem mennének egy ilyenbe bele. Persze az is fáj, hogy 16 évesen természetesen szívesen járnék “csajozni”, de szoktak olyanokat mesélni, hogy a munkatársaik mesélték, hogy az ő 16 éves fiuk hazaállított a barátnőjével egyik este, és hogy még jó, hogy ezt nem én csináltam. Összességében, nagyon tisztelem szüleimet, de 16 éve egy vitát sem nyertem, sosem volt igazam, és az én esetemben esélytelennek látok egy ezzel kapcsolatos beszélgetést. Igazából nem várok tanácsokat, talán a legjobb az lenne, ha várnék még türelmesen 2 évet, de fáj, hogy úgy érzem, haszontalan vagyok, a céljaimban sincs tehetségem, és az egésznek a tetejében még úgy érzem, valamiből ki is maradok.