Érez valaki így vagy esetleg aki most már egy boldog apuka vagy csak felnőtt férfi érezte ugyanezt?

Nagyon fiatal vagyok nincsennek túlságosan sok barátaim legalább is akivel bármikor tudok beszélni vagy találkozni.

Mintha úgy érezném hogy annyira befelé húzódó vagyok,hogy nem is kéne próbálkozzak hozzám hasonló korombelieket keresnem.

Emellett vágyom egy kis szülői figyelemre vagy társra.

Na és ezért mintha a szüleim korosztályából jobban kijönnék az emberekkel tehát legyen az vagy férfi vagy nő meg sokszor a férfiakra felnézek nem tudom lehet e köze ahhoz hogy nem volt édesapám szinte soha.

Lehet hogy még lehetne mert még nagyon fiatal vagyok,de már abból úgy sem lesz semmi.

És úgy érzem hogy akkor majd nekem kell pótolni valahogy hogy én majd szeretnék gyereket ha oda jutok és sikerül is megtalálni azt a párt rá aki az anyja lehet.

Aztán férfiasan és az apa szerepet nekem kell betölteni akármilyen nehéz lesz,mert biztosan az.

Szóval igazából ezt szerettem volna ki írni.

Egyébként emlékszem így jó 10 évre rá amikor első osztályban a sok osztálytársamnak még a rendes normális apukájuk volt ott és figyelték a műsort amit első osztályos koromban csináltunk az osztállyal és utána pedig foglalkozott a gyermekével az apuka és annyira rossz volt látni:D

Na mindegy igazából lehet ez csak valami olyan időszak nálam most ami ilyen összevissza:)

De volt aki ugyanezt érezte?