Az egyetemistáknak tényleg ilyen az élete, vagy inkább csak ezt mutatják?

A fene tudja. Valami felmérés lenne jó a korrekt és megalapozott válaszhoz, mert így mindenki csak a saját érzéseiről vagy max. a környezetében tapasztalható, felszínes és kismintás benyomásairól tudna Neked mondani bármit. Te is így vagy vele. És azért ilyesmikről az emberek nem szívesen beszélnek, nem szívesen mutatják.

Egy ezzel foglalkozó szakember véleménye ezért szerintem közelebb áll az igazsághoz, így, végső soron, akár el is fogadhatod a pszichológusod véleményét.

Nekem pl. nem így teltek az egyetimsta éveim. De olyan fogalmak lettek felkapottak manapság, mint a klímaszorongás meg a testképzavarok (stb.) amit ténylegesen a fiatalok körében mondanak elterjedtnek igazán.

Drágám, rengetegen küzdenek ezekkel csak kicsit más múlttal, eseményekkel és életszereplőkkel.

Emellett személyiség függő, hogy ki mit hogyan fogad be.

Egy egyszerű pl. :

Van egy ikerpár (tesóim), anya amikor leszidta őket, az egyikük depizett, rosszúl érezte magát, míg a másikuk kinevette és odébb állt a dolgára.

Nagyon sok féle esemény, szituáció történik az emberrel egy nap is, ami meghatároz, befolyásol (már ha hadjuk).

Több milliárd tényező van az ember háta mögött.

Tele ok-okozatomkal.

Pl ami miatt kialakultak a gondjaid, lelki állapotod.

Kevesen vannak, akik képesek egymaguk felülkerekedni ezen. S nem szégyen a témában szakemberhez fordulni.

Igen, van egy olyan réteg is, akikről az átlag ember meg nem mondaná, hogy küzd valamivel.

A magamfajta pedig minden apró jelet kiszúr, hogy valami nem oké.

Az ilyen eseményeken, szituációkban van az, hogy kettesben beszélgetni kezdek az illetővel.

Meglepődik és kibontakozik fokozatosan.

Csak vezetem picit manipulálva a beszélgetést. Pl ha magamról osztok meg egy kis infót, akkor az emberek ösztönösen megnyílnak.

Észre lehet venni mindent, az más kérdés, hogy a legtöbb ember nagyon felületesen nézi, figyeli az embertársait.

+kell hozzá tudatosság és tapasztalat.

S bizony rólam se mondta meg anno senki, hogy komoly gondjaim voltak.

Nem akartam senkire ráakasztani a terheket és a panaszt.

Persze idősebb fejjel úgy gondolom, hogy ez egy rossz hozzáállás.

Csak ugye ezt a vacak példát látta s látja az ember.

No és vannak olyanok is, akik pedig túlzásba viszik az érzelmeik megosztását, már-már toxikusak, mert nem tudnak másról beszélni.

S elárulom: mindez amiről itt most témázunk ugyanúgy jelen van a felnőtteknél is.

Kortól és nemtől függetlenül.

Anno gyerekként naívan felnéztem a felnőttekre, ám belecsöppentem a felnőtt világba idővel és szembesültem a ténnyel:

Ritka az ép lelkű-testű ember.

A legtöbbje pedig csak a testéről mondhatja el, hogy hány éves, ám az eléje, lelkiállapota gyerek cipőben jár.

Sokaknál nincsenek rendberakva a lelki dolgok. Nem dolgoztak önfejlesztésen, önismereten, aminek ugye része az, hogy helyretesszük a lelki gondokat is. Pl a múltat rendezve stb.

Felesleges aggódnod, agyalnod azon, hogy mások is vannak-e így, mert a válasz egy határozott igen.

Fókuszálj arra, hogy rájöjjetek önmagad gondjainak gyökereire és megtanuld rendbe tenni azokat, hogy mielőbb szabadulhas a kellemetlen "felesleges" érzelmektől.

Pl ne blokkoljanak a mindennapokban s tudj előre haladni.

Sokak félvállon veszik a lelki dolgok rendezését s azért keserednek meg életük folyamán, mert nem foglalkoztak magukkal ezen a téren.

Az egyre fiatalabb generációk többségére pedig egyre erősebb szorongás, depresszió és társai jellemzőek.

A kövi témához leszegezem: nem az internet ellen vagyok! Hanem a nem megfelelő használat ellen.

Az elektronika biztosít egyfajta buborékot, illúziót és egy jelentős elszigetelődést.

S ez miatt a szociális képességek, kommunikáció (verbális, vokális, nonverbális), problémamegoldó képesség stb mindezek eltompulnak.

Alapon az elektronika előtt is a fiatal gyermekekben is voltak blokkok, önképzavar, mit hogyan kell stb dolokkal küzdöttek s küzdenek is a mai generációk.

Mert még új nekik pl az ovi, suli helyzete, az hogy hogyan kell leszólítani a másikat, beszállni a beszélgetésekbe, játékba, tanulásba.

Ezen képességeket ilyenkor tanuljátok. Ha ebben az időben nem szereztek kellő tapaszalatot, annak következményei lesznek.

Az elektronika s internet sok időt és figyelmet elrabol az egyre fiatalabbaktól, mert abban a tévhitekbe ringathat, hogy:

-az interneten könnyebb ismerkedni, leszólítani másokat

-"egy közösség része vagyok" - aztán egymagában ül pl telót nyomva magányosan

-"szeretnek", "utálnak" like számokra hagyatkozva

Stb.

Holott a valóságban sem olyan nagy dolog, csak ugye nem gyakorolta pl az elmúlt 20 évben.

Olyan, mint a járni tudás, szavak és mondatok megtanulása pici korban.

Azt is fokozatosan megtanulja az ember és olyan természetessé válik, mint a levegővétel.

A mondatok megtanulása után a kis otthonában tanulnak meg beszélgetni a gyerekek, majd bölcsi, ovi és suli az, ahol tovább kellene fejleszteni a kommunikációs képességeket, bővülve pl a szociális képességekkel.

Amibe bele tartoznak pl a társainkkal való gondolataink megosztása, a negatív témák helyénkezelése is s rájönnél hányan vannak hasonló cipőben.

S ahogy felnő az ember, egyre idősödik, de hiányoznak ezen képességek az élethez, ott kezdi egyre jobban nyomni a vállát a teher,hogy "valami nem oké velem", "nem megy", "nem tudom leszólítani", "hogyan mondjam meg neki", "rosszúl vagyok", "szorongok"... Stb.

Rengeteg ilyen emberrel találkozok mai napig.

A real életben és bizony itt a gyakori is tele van ilyen alapvető problémákkal.

Pici gyerekektől a korodbeliekig, sőt felnőtt 20+,30+ és annál is idősebb embereknél is jelen vannak ezen problémák.

30 vagyok, s biza nehéz volt pl baráti társaságomat is apránként úgymond összeszedni, mert az én korosztályom is eléggé blokkolt képességűek.

Lelkes vagyok, amikor rálelek egy ismerkedés keretében egy újabb gyöngyszemre.

Azzal sincs gond, ha pl introvertált valaki. Egyszerűen csak a kisebb 1-3fős beszélgetések komfortosabbak nekik.

Érdekesek az emberek.

Ismerd meg őket.

Amennyiben ezen dolgok fejlődése mellett is marad benned oda nem illő érzés, érdemes kivizsgálni, mélyebbre menni. Pl neurológiailag valami másképp működik benned, mint a neurotipikus embertársainkban.

Egy kis plusz:

Javaslom a Tanulom Magam youtube csatornát, Kadarkai Endre - Lélekben, és a Szavakon túl című műsorait.

Betekinthetsz az emberek mélyére, amit nem témáznak a mindennapokban.

Ha figyelsz, mind nagyon tanulságos, de akár magadra is ismerhetsz adott tulajdonságokban.

Kellemes szép napot és mielőbbi jobbulást! ^^

Csendes borderline vagyok és mérnökire járok, igyekszem nem kimutatni, de sajnos szerintem látszik, hogy a viselkedésemmel valami nem oké. Naná, hogy nem fogom ezt reklámozni, senki nem szereti a problémáit mások arcába tolni, magánügy. Ennél "kevesebbet" meg még könnyebb elrejteni.

Nem mindig tudod megmondani, hogy random ki mentális beteg és milyen lelki problémái vannak, plusz vannak gyógyszerek, amik szinten tarthatnak.

Megannyi ember szed pl antidepresszánst, akiről nem is gondolnád.

Ha ez esetleg segít: Én most, egyetemi felvételi előtt állok ugyanígy. Hiperempátia, hipochondria, extrém szorongás, OCD-gyanú :) Nem mondanám hogy nem látszik, mert gyógyszer nélkül elég nehéz navigálni, de mégis élem az életem, eljárok barátokkal, tanulok, vannak hobbijaim, szóval akár még rá is foghatjuk hogy viszonylag "normálisnak" tűnök. Nem tartom kizártnak hogy sokan vannak így. Egy jó barátnőm aki már pár éve egyetemista pszichiáterhez is jár és erős gyógyszereket is szed, de meg nem mondanád róla, tipikusan az az ember akiről azt hinnéd minden teljesen rendezett az életében.

Nem vagy egyedül, egyáltalán nem. Mindenkinél máshogy mutatkozik meg, van akiről egyből megmondod, van aki csak otthon omlik össze. De itt vagyunk, tudjuk milyen, és nem is kevesen.

Kitartást neked <3 Ha bármikor van kedved beszélgetni, nyugodtan írj!! (18/L)