Miért szeretem a depressziót?

Drámázás, önsajnálat miatt. Nem tudom, hogy mennyire rossz a mentális egészséged, de részben azért csinálod, mert szeretnéd mások figyelmét, másnak akarsz tűnni, különleges vagy, csak te érted mi van benned, csak te érted mi történik, szeretnéd ha foglalkoznának veled, törődnek, sajnálnak, és egyszerre csodálnának, amiért ennyi rossz dolgok kibírtál. Együttérzés, hogy érezzék mennyit szenvedtél, és a vágy hogy tényleg téged önmagadat lássák benned, közben te sem tudod ki vagy valójában. Ezek mind tipikusan a kamaszkorában jelenik meg. Ilyenkor valami óriási változás van bennünk, és meglátunk/ értünk olyat a világból amit még nem tudtunk. Általában a világ kegyetlen sötét oldalát. Az önsajnáltatás ahogy az előttem lévőt idézem „komfortzónámmá vált” igazából egy burok ahonnan félsz kilépni. Félsz a változástól, inkább idegennek tűnik. Olyan mint a lustulás. Egyszerűen nem akarsz ellene semmit sem tenni, mert kényelmes. Nem akarsz gondtalanságot a jelenben, csak elképzeled. Igazából szereted a drámát, és kicsit ilyenkor egocentrikus vagy. Tetszik a főszerep, mégha nagyon sok gonddal járna. A sok újdonság, furcsaság, azok amiket eddig nem tudtál magadról. Kicsit ijesztő, de nagyon drámai. És hát ebből az egészből sztem azok tudnak kirángatni akik törődnek veled. Barátaid, szeretteid, és a közösen töltött idő. Azok akik bebizonyitják, hogy a pesszimista gondolataidnak nincs igaza, és tudatosítjàk benned azt, hogy szeretnek, értékes vagy számukra, és igenis sokat érsz. Persze olyan emberekkel barátkozz akik nem visznek félre, Tudd végig a helyes utat, és a határokat. Sportolhatsz vagy szerezhetsz hobbit, azok is sokat segítenek. Átlapozhatod a bibliát, de én mondjuk valamivel nem értek egyet vele. Nézz pár Ferenc pápa videót, ő egy nagyon jó ember, bár én sosem néztem meg egy videót sem. De a lényeg hogy tudd mi a helyes. Nem kell sietni, nem kell holnap már a legvidámabb embernek lenned, akkor változz, amikor úgy érzed készen állsz rá. Az önbizalmadon is mindenképp dolgozz.