Jól látom az érzelmekkel, szerelmekkel kapcsolatos hosszútávú történéseket?

A kérdés hülyén hangzik, de erre gondoltam:

Amikor az embernek érzelmileg nehéz időszakai vannak, és vágyódik valaki iránt, akkor képes teljesen belehalni, szenvedni, aggódni miatta hosszú heteken vagy hónapokon keresztül, és csak azt várja, hogy sikerüljön és boldog legyen. Aztán lehet, hogy elérkezik az idő amikor boldog lesz, beteljesül a szerelme és abból kapcsolat lesz, és az is tart valameddig, a legtöbb esetben x hónap, x év és vége, és aztán megint ott van, hogy szenved.

Most ha visszagondolok arra, hogy pl mennyiszer szenvedtem amikor valakibe szerelmes voltam és nem sikerült semmi, kb meg akartam halni, vagy ha belegondolok, hogy mennyit szenvedtem korábban a xy lánnyal, vagy milyen hullámvölgyek voltak egy másikkal, amiket akkor túlélhetetlennek gondoltam. Aztán eltelt az idő, ezek a rossz dolgok elmúltak, és ezekből a kapcsolatokból már semmi olyan sem zavar és nem befolyásol, ami miatt korábban képes voltam a végtelenségig szenvedni. Emlékek persze maradnak, és vagy szépek, vagy pedig közömbösek, de már semmilyen ráhatással nincsenek az aktuális lelkiállapotomra.

Azaz a rossz állapot egy idő után visszatekintve már egyáltalán nem az, vagy nem érdekli már az embert.

De ugyanígy amikor van egy nagyon boldog időszakod, és egyszer vége van, akkor szenvedsz, hogy jaj de jó volt akkor, és milyen rossz most, hogy elmúlt, és vajon mi lesz most velem. Aztán az a szenvedés is elmúlik egy idő után, mert vagy begyógyítja az idő, vagy eljön a boldogság, és az ember már úgy tekint vissza a rossz időszakra, mintha meg sem történt volna.

Ezek az időszakok lényegében kisebb-nagyobb időközönként egymást váltják az életben (a szenvedés és a felhőtlen boldogság, meg közte valami átmenet) de mindig elérkezik a követkő, aztán megint a következő, és megint.

Vagyis nem érdemes semmibe se belehalni, semmi miatt sem szenvedni, mert később úgysem lesz már nyoma, a jelent pedig kár megkeseríteni vele és szorongani rajta.

A lényeg, hogy amellett, hogy normális keretek között tartod az életed és megvannak a létszükségleteid, meg kell próbálni a mának élni és a pillanatnyi dolgokat észrevenni, és nem vágyódni és nem belehalni semmibe, mert úgyis mindig elérsz az egyik végletbe, majd a másikba, majd újra.