Normális hogy depresziós vagyok ez miatt?

A problémám kiváltó oka alacsony IQ-m lenne.Gyerekként mindig is érdekeltek a különféle tudományágak és egyébb "éretteb-nek" gondolható hobbiaim voltak és vannak, ezért rengeteg bizalmat öntöttek belém az emberek az eddigi elért sikeremiért, viszont nálam ez egyátalán nem jelenti azt hogy inteligensebb lennék.

Az elmúlt időben elvégeztem pár INGYENES IQ TESZTET AZ INTERNETEN amikből különféle eredményeim lettek. 125 pont volt az eddigi maximumom és 80 a minimum.Általában olyan 100 és 110 közötti pontal végeztem el majdem az összes tesztet.

A szomorú tény hogy a valóság sokkal másabb "eredményeket" mutat, rengetegszer vannak gátlásaim az életben, néha mikor leblokkolok egy egyszerű feladaton teljesen kiborulok és elmegy minden életkedvem, nyilván átlagon aluli lehet az IQ-m.

Már ez a poszt is nagy energia feszítést igényel egyátalán így mi értelme az életemnek ha mindig is olyan téma érdekelt amit ennyi inteligenciával képtelenség lenne felfogni?Ezzel a tudattal már motivációm sincs semmit tanulni új folgokat hisz úgyis nekem fölösleges lenne ha még átlagos se lehetek.

Hozzátenném hogy mindig is magányos voltam, egy rendkívül buta környezetben nőttem fel ami méginkább csak rontott a helyzetemen, erős szociális szororongással küzdök és még sorolhatnám.

Így hogy kezdem felismerni magamkörül a világot úgy hogy belegondolok hogy ezen kívül mennyi minden fontos dolog lehet amit én lehetséges soha nem fogok látni nagyon félelmetes és elszomorító.

A neten rengetek lelkileg régebben összetört emberekkel való diszkusziót hallgattam és ők elmagyarázták hogyan hozták magukat rendbe és hogyan lettek életvidámak.

Viszont én erről arra a következtetek hogy én nem leszek erre képes hisz nincs rá eszközöm.

Mégcsak 17 éves vagyok de már előre látom a jövőm ahol egyre inkább ismerem fel magamon hogy valójában egy genetikai hulladék vagyok.

Szerintem fölöslegesen raktam fel ezt a kérdést is hisz újra egy változhatatlan dologról van szó...