Öltél már embert vagy gondoltál már arra, hogy megölsz egy embert? (bár az utóbbi szerintem valószínűbb)

Én 15 évesen elindultam gondolatban hogy megöljek valakit. Élőben is elindultam de félúton visszafordultam és inkább csak elképzeltem a dolgot, végül is azt nem büntetik.

Az illető tönkretette jó néhány évemet, a viszonyomat a külvilághoz. Úgy gondoltam, itt az idő hogy megfizessek érte. Tudtam hogy egyedül lesz otthon, azt is hogy pontosan a ház melyik részében lesz. Meglehetősen kiszámítható (volt) az illető. *gúnyos félmosoly*. Gitárhúrral akartam megfojtani. Előre elképzeltem ahogy hátrál előlem és az életéért könyörög, ahogy kimered a szeme és a homlokán hideg veríték üt ki a rémülettől. Most nem vagy olyan kemény igaz? Most hazudozz, most csúfolj, MOST DUMÁLJ!!! Nem hallom...Aztán az érzés ahogy a kezeim közt küzdeni próbál az életéért, ahogy akadozik a lélegzete, aztán vércseppek a gitárhúron, és egyszer csak nem lélegzik, elernyed. A vér még fut pár kört de egyre lassabban. A szája lassan kifehéredik, majd elkékül. Először a látását veszti el...tejes hártya kúszik a szemére. Aztán legvégül a hallása hagyja el, de előtte még beteszek neki egy szép zenét, hogy nyugodt legyen a kis lelke. (konkrétan a Gone with the sin-re gondoltam a HIM-től. Hiszen olyan szép ahogy lassan átlátszóvá válik és kipárolog belőle az a maradék kis hő is nem?)

Azt hiszem, ez volt az első ilyen gondolatom. Azóta nem láttam az illetőt, és nem is gondoltam rá. Hiszen már meghalt. Számomra.

Azóta volt már, hogy csak úgy bambultam és eszembe jutott hogy mi lenne ha megölhetném az egyik embert a környezetemből. Csak úgy, idegeneket. Volt hogy beszélgettem egy igen nyafogó és ellenszenves csajjal, (illetve hallgattam a csacsogását)miközben különféle halálnemeket próbáltam rá, mint babára a ruhákat, és amikor megtaláltam a megfelelőt, elképzeltem és elkezdtem röhögni. A csaj meg ijedten elriszálta onnan a fehér tangás hátsóját.

Meg egyszer egyik barátnőmmel elképzeltük ahogy elintézzük egy osztálytársunkat, mégpedig alaposan elnyújtott és rituális gondossággal felépített szertartás során. Élveztük ám.

Van abban valami amikor érzed hogy kezedben egy ember élete, hogy egyetlen mozdulatodon múlik, hogy ne lélegezzen tovább, hogy az utolsó amit meglát a te mosolygó arcod legyen, érezni ahogy sikítani próbál de nem tud, érezni ahogy a félelem megbénítja, hogy többé nem lát nem hall csak a szívdobogását érzi egyre erősebben a halántékai mögött.

És amikor vége, látni hogy már csak egy test. Hogy ez lett belőle, ez lesz mindenkiből, belőled is. Érezni ahogy lassan kihűl és testének melege beléd szivárog át. Hogy varázslatos módon megváltozik, mégis milyen szép lesz. Mint egy hófehér, áttetsző szirmú törékeny virág ami furcsa módon faggyú illatot áraszt. Tovább nő a haja és a körme a földben, eggyé válik a gyökerekkel és többé nem szakíthatod el onnan, mert már máshova tartozik.

Na, ilyen és ehhez hasonló gondolataim/emlékeim ugrottak be a témával kapcsolatban.

A srácnak semmi baja, csodál és egyben fél valamit ami ismeretlen a számára. Később majd rájön hogy nem is olyan nagy misztérium az egész. Persze vigyázni kell hogy ez betegessé ne váljon mert annak következményei lehetnek (nem arra gondolok hogy bánthat valakit, hanem hogy pszichológiai zavarai alakulhatnak ki ha nagyon átadja magát a képzelődésnek.)

kb két éve képzeltem el először és utoljára h megölök vkit, jó érzés volt a tudat h nem lenne többé. de valóságban soha nem tudnék megölni vkit.

amúgy én ha vkit utálok de szívből akkor azt képzelem el h megverem őket..az jó érzéssel tölt el, pedig tudom h ököllel nem lehet megoldani semmit

Ha ez humor kategóriás lenne ezt írnám:

Igen, már kést is fogtam, de nem lett belőle semmi.

Anya lebeszélt róla, mert azt mondta az ártana nekem. (Utálom a májat (hányok tőle))

Na szóval ott álltam a késsel a kezemben és...azt mondtam magamban inkább nem eszek májat!!!

De mivel ez komoly kérdés ezért válaszom ez: Nem egyáltalán nem.

Szerintem minden ember gondol életében arra, hogy milyen lenne ha meggyilkolna valakit..Csak van egy kis különbség:van aki megteszi , és van aki pedig nem.

Én nem tudnék embert bántani soha, de sokszor gondoltam rá milyen lenne. Hát igen, a képzelődés teljesen más de tudni kell,hogy hol a határ :)

Nem szabad átadni magunkat a képzelgéseinknek ,mert előbb vagy utóbb rossz vége lehet. Aki még tudja, hol a valóság az még menthető.