Szerintetek gonosz a szívem, vagy ez természetes emberi magatartás? Voltatok ilyen helyzetben?
Mással is előfordult már, hogy nem érzett semmit egy adott szituációban, pedig kellett vagy illett volna?
Pl. temetésen nem sír, pedig közeli rokona halt meg, vagy más születésnapján vagy esküvőjén egyáltalán nem örül együtt a barátjával, aki meghívta? Én szinte az összes ilyen eseményen megjátszom magam, vagyis inkább rájátszok, hogy hitelesebb legyek.
A legutóbbi alkalommal vigyorognom kellett volna, és őszintén boldognak kellett volna lennem, mert az egyik közeli rokonom meghívott az esküvőjére, de én csak mímeltem az örömöt, kényszeredetten mosolyt erőltetem az arcomra, meg akartam neki felelni. Természetesen volt bennem egy minimális öröm, hogy végre megtalálta a párját, de igazi mély érzelmeim nem voltak. Legszívesebben nem is mentem volna el az esküvő utáni lagziba, mert az ő családjától a frász kerülget, ideges leszek tőlük. Egyrészt, indiszkrét kérdésekkel bombáznak a magánéletemmel és a munkahelyemmel kapcsolatban, másrészt össze-vissza terjed rólam mindenféle pletyka, ami miatt elzárkóznak tőlem. Őt - aki meghívott - se szeretem (már annyira), mint régen, valahogy ő is és én is megváltoztunk. Pedig imádtam gyerekkorunkban. Ez a kamaszkoromban 180 fokos fordulatot vett.
A legkínosabb az egészben, hogy ő pontosan látta rajtam, hogy nem vagyok meghatódva, és hogy belül utálom ezt az ünnepélyt, nem szimpatikusak az ott jelenlevő emberek, feszengek, mert nem akarok ott lenni. Biztos vagyok benne, hogy látta rajtam a hamisságot, a színlelést, a tettetett jókedvet, tettetett örömöt, azt, hogy én őt nem szeretem, és csak a rokoni szál miatt vagyok jelen kényszerből, és hogy megtiszteljem őt.
Az ott lévő emberekből sokaknak elkaptam a pillantását, ahogy megvetően nézik, hogy vergődöm végig az estét a megjátszott szeretet miatt, és ezért nem jöttek oda hozzám beszélgetni, mert őszintétlennek láttak. Ez sajnos fáj, hogy nem beszélgettek velem, mert kilógtam a sorból.
Most emiatt gonosz a lelkem, hogy nem szeretem ezt a rokont, vagy ez sokakkal megesik, és attól még jó ember vagyok? Normális, hogy így éreztem?
válasza:Az érzéketlenség nem feltétlenül gonoszság, noha azzal is együtt járhat.
Nem vagy együttérző, nem elég fejlett az empátiaérzéked, beleérző képességed.
Persze nem kell neked is ugyanúgy lelkesednek, mint annak,
aki az örömöt megéli, vagy ugyanolyan bánatot érezned, mint akit pótolhatatlan veszteség ér.
Az ember örvend a barátai, rokonai örömének. Ennyi.
Hát igazából az eleje az fura volt, az azt az érzést váltotta ki belőlem, hogy amúgy kajak senkinek sem tudsz örülni. Ez alapján nagyon érzéketlennek tűnsz, mint, aki életunt vagy nem is tudom.
Az utána leírt dolgok már okésak, persze, ha nem szereted őt nem tudsz annyira örülni. Nem mindenki tudja megjátszani, hogy boldog.
Összegezve amúgy komoly gondok lehetnek veled, ahogy látom kulcsszavak közé is beírtad a depressziót. Mintha magaddal lenne a legnagyobb problémád és nem tudnál örülni semminek, vagy nem hat meg semmi a világon, mert nem is érdekel. Mamámra emlékeztetsz egyébként. Ő is, mikor már magányos maradt annyira durván besavanyodott, semmire nem mutatott semmi reakciót. Nem lehet így élvezni az életet.
válasza:Szerintem sokan vannak így. Hányszor hallod, hogy emberek nyűgként élnek meg egy esküvőt, családi karácsonyt, családi nyaralást... Az esküvők különösen gyilkosak tudnak lenni, mert 1-2 baki a szervezésben és még a lelkesebbek is halálra unják maguk.
A temetés megint nem gonoszság. Nem mindenki egyszerre gyászol. Lehet, hogy te úgy mentél oda, hogy már rég kisírtad magad. Esetleg annyira hamar történt minden, hogy még fel sem fogtad és majd 1-2 hét múlva jutsz el fejben odáig, hogy hiányzik a rokon.
Engedd el azt, hogy mikor hogyan kéne érezned/viselkednek. Nyilván a társadalmi konvenciókat és az alap udvariasságot tartsd be, de nem kell számonkérned magadon a gondolataidat és az érzéseidet minden percben. Nekem pszichológus mondta, hogy ne próbáljak mindenáron kizárni gondolatok, mert "nem helyesek". Elég ha tudom, hogy nem helyes és ezzel szépen tovább is lehet lépni. Ha aznap nem sírsz, akkor nem sírsz. Ha arra gondolsz, hogy szívesebben lennél máshol és legyen már vége, akkor ez lehet, hogy "nem szép", de ez van. Ha ezen gondolatok ellenére szép ruhában időre eltaláltál a temetőbe és részvétet nyilvánítottál, akkor senkinek egy szava nem lehet, hogy sírtál-e. Nyilván mindenkinek lett volna jobb programja, nem csak neked...
válasza:En is ilyen vagyok.
Szerintem nagyon szeretni kell ahhoz az illetőt hogy tényleg vele tudj örülni. Szóval színjáték az egesz.
Az hogy pl a testvéred nem elég hozzá. Max örülsz hogy nincs vele gond, jól el van nem kell istapolni ..
válasza:"Az ott lévő emberekből sokaknak elkaptam a pillantását, ahogy megvetően nézik, hogy vergődöm végig az estét a megjátszott szeretet miatt,"
bocs, de ezt sztem csak beképzelted magadnak.
Valószínűleg senki le se szarta, hogy mit csinálsz.
Mégis mit kellene tenni egy esküvőn? Voltam egy páron, de sehol sem láttam a boldogságtól őrjöngő embereket. nem is értem a felvetésedet...
válasza:Na, én is teljesen ilyen vagyok.
Ennek csak annyi az oka, hogy nem szereted/szeretem kimutatni az érzelmeket. Főleg nem akkor amikor azt elvárják.
Kötelező lenne sírni egy temetésen? Vagy netán boldognak lenni egy esküvőn?.. ugyan már.
Hidd el volt aki megjatszotta magát azon a bizonyos esküvőn, csak ő hitelesebben adta elő.
Ettől még nem leszel gonosz.:)
válasza:Nem vagy gonosz csak érzéketlen vagy pedig kiégett
Egyik sem túl jó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!