Úgy érzem, kezdek anorexiás lenni. Mi az, amit tehetek ellene?

Azt el is felejtettem leírni. 170 cm vagyok.

Sziasztok! Eltelt már egy kis idő a kérdés kiírása óta, de hátha látja valaki a válaszomat. :) Most 18 éves vagyok, 174 centi, és úgy érzem, meggyógyultam. 2010. szeptemberétől egy nagyon rossz időszak állt be, a suli miatt stresszes voltam, rengeteget tanultam, próbáltam mindent maximálisan végezni, és közben "lefogyni". Egyre elégedetlenebb voltam magammal, és ahogy szakadtak rám a terhek, annál undorítóbbnak találtam a testemet. Órák után másfél órás edzésre jártam a suliban, aztán még itthon is tornáztam: futottam, Rubint Réka-videók. Mellette olyan keveset ettem, mint még soha. Rájöttem, hogy nem is muszáj nekem mindennap enni... De ezt nyilván nem tarthattam sokáig titokban. A legalacsonyabb súlyom, amit mértem, 33,7 kg volt. Egy nap egy 4 napos fast (nulla kalóriás nap) után összeestem felelés közben. Először azt hitték, ideges voltam a felelés miatt, mert amúgy is olyan izgulósnak meg "strébernek" tartottak, és próbáltam is rájátszani erre a variációra, de gyorsan lebuktam. 2 hónapot kellett a Vadaskertben eltöltenem, itt rengeteget szenvedtem az étkeztetés miatt. Újra 39 kiló voltam, annyit sírtam, hogy a végén úgy éreztem magam, mint valami ürességtől pangó buroknak. Közben próbáltam sulykolni magamba, hogy tönkretesz az anorexia: szinte kopasz voltam, a bőröm a legkisebb érintésre felhorzsolódott és vérzett, lila foltok voltak rajta. Már láttam, hogy nem vagyok kövér, semmi szükségem fogyásra, de így se tudtam enni, azt éreztem, egy falat, és rögtön meghízok, illetve ami a probléma gyökerét jelentette: úgy éreztem, ha nem leszek beteg, újra nem fog rám figyelni senki. Végül, mondhatni, apám mentett meg. Családterápiára kellett járnunk, és egyik alkalommal rádöbbentem, hogy így sem érdeklem őt. Tehát felesleges az egész! Nem is akartam elfogadni, de a végén sikerült. Kikerültem a pszichiátriáról, és csak azért ettem, hogy "ne legyen jó" apámnak. Utána már magamért. :) Most pedig 51 kilogramm vagyok, a hajam most kezd újra szép lenni, a bőröm nem a legszebb, de megbékéltem vele, a fogaim szerencsére egész jó állapotban vannak, amit talán a vitaminoknak köszönhetek, mert azokat a ti ajánlásotokra szedtem. :) Köszönöm szépen még egyszer a segítséget! Most már képes vagyok szeretni magam, és tudom, hogy egyszer találok egy férfit is, aki majd szeret engem. :)