Úgy érzem, kezdek anorexiás lenni. Mi az, amit tehetek ellene?
Sziasztok.
15 évesen elkezdtem fogyókúrázni és tornázni, mert a hasam nem volt elég lapos. A combom és a fenekem is aggasztott, pedig nem voltak vastagok, csak úgy szétfolytak, nagynak tűntek... Nem is tudom. Ekkor voltam 44-46 kg.
Kb. fél év múlva 40-41 kiló voltam, a lábaim és a fenekem is olyan kis vékonyka volt, de a hasam még mindig nem volt lapos. Egy időre azt gondoltam, hogy ilyen a testalkatom, sosem lesz lapos, de mégsem álltam le a fogyózással és a tornával.
Már 16 is elmúltam, és ekkor már beállt a súlyom 39 kilóra, de ezt nem mondtam el senkinek, amikor azzal jöttek, milyen sovány vagyok.
Most mindjárt 16 vagyok, még mindig 39 kiló, és tudom, hogy ez kevés, egészségtelen, mégsem bírok leállni az edzéssel és fogyókúrával. Egyébként rendes ételeket eszek, csak nagyon kis mennyiségben. Naponta 6x-7x, levesből pl. fél szedőkanálnyit eszek átlagosan...
Szeretnék leállni ezzel az életmóddal, de ha egy kicsit is többet eszek a nekem megszokottnál, sírni volna kedvem a bűntudattól. Közben meg tudom, hogy helytelenül cselekszem.
Szüleimmel nem tudom megbeszélni, mert csak apum él, ő pedig alkoholista.
Tehát magamban szeretném lerendezni ezt az ügyet, tudom, hogy képes leszek rá, csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Tudtok ebben segíteni?
16L
ennek örülök! :')
amúgy ha ennél nem lesz rosszabb a helyzet, akkor nem is biztos, hogy változtatnod kell, sokan szeretik a vééékony lányokat.
ez pszihés dolog . csak te változtathatsz rajta . sajnálom , ami történt veled , ez is a kib@szott média és a modellek hibálya . én 22 éves srác vagyok , és voltam dagi 93 kilós 15 évesen . most már csak 75 vagyok , és megáltam . Rengeteget kell ennem , hogy ne éhezzek , de most már valahogy ledolgozom a felzabált kaját , így nem kell félnem az elhízástól . Nekem nem tetszenek a csontsovány , gizda csajok , szerintem jó , ha van a csajon egy kis fognivaló is :):P.
Tudom , hogy hiába mondanám , hogy ne legyen bűntudatod egy jó kajálás után , mert nem hiszem , hogy ettől rendbejönnél .
01:21
De én szeretnék változtatni.. Vegyes érzéseim vannak, ha pl. arra gondolok, hogy 39 kiló vagyok. Egyrészről szégyellem mások előtt, így magamban viszont örülök neki, hogy nem vagyok ennél több.
Amúgy van pár srác, akik szerint csinos vagyok így, de szerintem a hasam nagyon gáz, más testrészeimen meg látom, hogy túl vékonyak. De azért mégis sokszor tetszenek így is...
01:22
Tegnap hajnalban a súlyzózást kipróbáltam. Hát, meglepett. Naponta általában 2-3 órát edzek, kicsit többet vártam magamtól. Vitaminért jövőhéten ellátogatok a patikába, meg előtte az orvoshoz. Szerintem magától is megs fog szólni, hogy túl vékony vagyok, és talán ajánl is rá valamit. :D Evéssel nem igazán haladtam semerre, de úgy döntöttem, vezetek naplót. Így jobban rálátok arra, mennyit és mit eszek. Talán segít. :)
Örülök, hogy neked sikerült, gratula! :)
Valóban csak én változtathatok rajta, és sikerülni is fog, mert érzem magamban az akaraterőt. Azzal biztatom magam, hogy csak elkezdeni nehéz. Sulikezdésig szeretnék egy kis haladást elérni. :)
Köszönöm szépen a támogatást, biztatást, igazán jól esik. :) Azt hittem, csak leszólásokat fogok kapni, szóval kellemes meglepetést okoztatok. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!