Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Úgy érzem, kezdek anorexiás...

Úgy érzem, kezdek anorexiás lenni. Mi az, amit tehetek ellene?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


15 évesen elkezdtem fogyókúrázni és tornázni, mert a hasam nem volt elég lapos. A combom és a fenekem is aggasztott, pedig nem voltak vastagok, csak úgy szétfolytak, nagynak tűntek... Nem is tudom. Ekkor voltam 44-46 kg.

Kb. fél év múlva 40-41 kiló voltam, a lábaim és a fenekem is olyan kis vékonyka volt, de a hasam még mindig nem volt lapos. Egy időre azt gondoltam, hogy ilyen a testalkatom, sosem lesz lapos, de mégsem álltam le a fogyózással és a tornával.

Már 16 is elmúltam, és ekkor már beállt a súlyom 39 kilóra, de ezt nem mondtam el senkinek, amikor azzal jöttek, milyen sovány vagyok.

Most mindjárt 16 vagyok, még mindig 39 kiló, és tudom, hogy ez kevés, egészségtelen, mégsem bírok leállni az edzéssel és fogyókúrával. Egyébként rendes ételeket eszek, csak nagyon kis mennyiségben. Naponta 6x-7x, levesből pl. fél szedőkanálnyit eszek átlagosan...


Szeretnék leállni ezzel az életmóddal, de ha egy kicsit is többet eszek a nekem megszokottnál, sírni volna kedvem a bűntudattól. Közben meg tudom, hogy helytelenül cselekszem.

Szüleimmel nem tudom megbeszélni, mert csak apum él, ő pedig alkoholista.

Tehát magamban szeretném lerendezni ezt az ügyet, tudom, hogy képes leszek rá, csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Tudtok ebben segíteni?

16L


2010. aug. 1. 00:21
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%

pszichológushoz kéne menned.Ő segítene neked.:S

Ne tedd magad tönkre!

2010. aug. 1. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 A kérdező kommentje:
Nem tudok pszichológushoz menni apum miatt, nem engedne.
2010. aug. 1. 00:30
 3/34 anonim ***** válasza:
63%

Egyél, egyél egyél de sürgőssen! Ha most még nem is tudsz készíts egy jó kis pörköltet máris meg fogod kívánni. Vagy egy jó kis házi csirkéből készült levest.


Enni kell és enni jó is. :)


Addig meg én szívesen adnék át neked pár kilót hogy addig se legyen bajod :) Én meg túl sokat eszem ez a baj.

2010. aug. 1. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
59%

*.* nekem biztos tetszenél :P


... de ha meg akarsz változni nem tudok mást tanácsolni, Egyél!


az edzéssel ne állj le, csak egyél többet, mondjuk ha kis adagokkal emelnéd a napi táplálékot mennyiséget, akkor lehet úgy rá bírnál szokni, hogy rendesen egyél... nemtudom.

2010. aug. 1. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
100%

nem értem hogy lehet bűntudatod ha te is tudod és belátod hogy helytelenül cselekszel?! :S

próbálj meg olyan sportokat vagy edzés fajtákat amelyek nem a zsír égetésben segítenek hanem az izmok kialakulásában és akkor hízni is fogsz de nem kövér hanem izmos leszel :))

sok sikert

2010. aug. 1. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 A kérdező kommentje:

Én igazán próbálok enni, nem is értem, hogy lettem ilyen. 15 évesen, ha megláttam egy tortát, 10percet nem tudtam várni rá, rögtön beleettem, meg a bolognaira is rendesen rávetettem magam. Most meg van az a néhány, egészséges étel, amit elfogyasztok, a többire meg rá se tudok nézni. Régen kedvenc kajáimat, ha megkóstolom, kiköpöm, mert undorítónak találom. Próbálom visszaszoktatni magam, de nehéz. :S Szívesen átvenném azokat a kilókat! :)

Egyébként most megyek, megpróbálok enni sütit, mert van itthon puncsszelet. Azt régen szerettem, próba cseresznye...:)

2010. aug. 1. 00:36
 7/34 A kérdező kommentje:

Na, vagyok.

A sütiről annyit: azt a puncsos izét a tetejéről egyből kivágtam a kukába, de a többiből vágtam egy vékony szeletet, és megettem, de nem igazán ízlett. Mindenesetre behoztam, és még szeretnék enni belőle. Valami tipp, hogy hogyan folytassam? Az íze nem jött be, de legalább nem köptem ki.


Amúgy nem tudom, biztos tetszene egy ilyen csontkollekció? :\

Tudsz példát mondani ilyen testmozgásra? Tehát ami nem a zsírt égeti, hanem az izomzatot növeli? Mert nekem igazából mindegy, hogy mi, csak mozgás legyen. :)


Most jutott eszembe. Nem tudtok olyanra példát, hogy hogyan tudnám magamat becsapni? Tehát olyan kaja, ami zsírszegénynek tűnik, mégis segítene.


Köszönöm a válaszokat. :)

2010. aug. 1. 00:47
 8/34 anonim ***** válasza:
100%

00:36 vagyok megint

ha már pszichológushoz nem is tudsz elmenni de az orvost esetleg meglátogathatnád és lehet írna fel valami gyógyszert vagy vitamint..ő biztos tudna segíteni és tuti nem 1-2 ilyen esettel találkozhatott már

a lényeg hogy ne próbáld magadba fojtani a dolgot, majd nyugodtan tanácsot kérni az orvostól is mert mi itt igazán nem tudunk neked tuti biztosan segíteni

2010. aug. 1. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
100%

ismét én vagyok :))

húú amúgy igazából nem vagyok jártas ilyen sportokban de ott van pl. az úszás

az úszók izmosak, széles a válluk és nem is nagyon soványak, pont jók

esetleg otthon súlyzózgatás akár 1-2 literes vízzel teli flakonnal is, fekvőtámaszozás...

2010. aug. 1. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:
A vitamint kipróbálom, köszi a tippet.
2010. aug. 1. 00:51
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!