Úgy érzem, kezdek anorexiás lenni. Mi az, amit tehetek ellene?
Sziasztok.
15 évesen elkezdtem fogyókúrázni és tornázni, mert a hasam nem volt elég lapos. A combom és a fenekem is aggasztott, pedig nem voltak vastagok, csak úgy szétfolytak, nagynak tűntek... Nem is tudom. Ekkor voltam 44-46 kg.
Kb. fél év múlva 40-41 kiló voltam, a lábaim és a fenekem is olyan kis vékonyka volt, de a hasam még mindig nem volt lapos. Egy időre azt gondoltam, hogy ilyen a testalkatom, sosem lesz lapos, de mégsem álltam le a fogyózással és a tornával.
Már 16 is elmúltam, és ekkor már beállt a súlyom 39 kilóra, de ezt nem mondtam el senkinek, amikor azzal jöttek, milyen sovány vagyok.
Most mindjárt 16 vagyok, még mindig 39 kiló, és tudom, hogy ez kevés, egészségtelen, mégsem bírok leállni az edzéssel és fogyókúrával. Egyébként rendes ételeket eszek, csak nagyon kis mennyiségben. Naponta 6x-7x, levesből pl. fél szedőkanálnyit eszek átlagosan...
Szeretnék leállni ezzel az életmóddal, de ha egy kicsit is többet eszek a nekem megszokottnál, sírni volna kedvem a bűntudattól. Közben meg tudom, hogy helytelenül cselekszem.
Szüleimmel nem tudom megbeszélni, mert csak apum él, ő pedig alkoholista.
Tehát magamban szeretném lerendezni ezt az ügyet, tudom, hogy képes leszek rá, csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Tudtok ebben segíteni?
16L
Úszni nem tudok, sosem vitt senki tanfolyamra, sőt, nagyon strandra sem. :D
Viszont a súlyzózást megpróbálom, majd meglátjuk. Megint csak köszi! :)
szerintem tetszenél, igen :'D
...hát ha súlyokkal dolgozol, akkor az inkább izomra megy... de ne akarj izmos csaj lenni, azt nem szeretem :D
Persze mértékkel jó az izom, de ne vidd túlzásba. amúgy meg igyál sok Kólát, napi 2 liter és 2 hét alatt meghízol :')
szivesen, remélem tudtam segíteni
de tényleg menj dokihoz és vele írass fel vitamint mert amit pl dm, rossmann vagy ilyen helyeken lehet kapni hát nem tudom tényleg hatásosak-e
esetleg patikus véleményét is kikérheted hogy milyen recept nélküli ilyen vitaminok vannak és az legalább hatékonyabban tűnik mint a sima bolti, nekem legalább is ez a véleményem
Nem is szeretnék túl izmos lenni, csak mértékkel, hogy nőies maradjak. Bár ahhoz kellenek még a kilóim.
Kólát nem iszok, fújj. Szinte érzem, ahogy szétmarja a fogaimat, meg mindenemet. :S
hát szerintem ezekkel az egyszerű módszerekkel nem is tudsz túl izmosodni, ettől ne tarts :)
fúú hát a kóla, szerintem meginnál napi 2 litert na az haza vágná a szervezeted sőt aludni se tudnál...
...jó van benne valami :D
akkor csak azt tudom mondani, válassz ki egy olyan ételt amit még mindig szívesen megeszel, és abból egyél minél többet
több tippen nincs így fél negyed kor :\
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!