Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Normális, hogy elkezdtem...

Normális, hogy elkezdtem utálni a saját verseim, mert valaki, akit nem szeretek, szereti őket?

Figyelt kérdés

Ez a valaki egy rokon. Tegnap bántott egy másik rokont, aki világéletemben közel állt hozzám, így elvesztette a szeretetem. Én 21 éves lány vagyok, egész pici korom óta foglalkozom írással, költészettel pedig 2017 tavasza óta. Lesz egy magánkiadású kötetem, illetve három versem egy kulturális magazinban is megjelent. Nem felvágásból akarom ezt írni, inkább felvázolás céljából, nem véletlen nem neveztem meg a magazint se, nem magam akarom fényezni.

Itt ez a rokonom, akit nem írnék le szintén, hogy milyen rokon, fent pedig, ami tegnap történt. Nagyon szereti, rajong a verseimért, én pedig úgy érzem, emiatt megutáltam a saját verseim, formáim, ha lehet ezt mondani: költészetem. Pedig a magazin főszerkesztője is azt mondta, elindultam fölfelé, a volt magyartanárom is nagyon büszke rám... de így nem tudom, mi legyen.

Nagyon kérem, aki, oltogatni meg feszültséget levezetni jött, menjen máshova eme vágyát kiélni, nem szeretnék plusz egy sebet még a lelkemre. :(

Jól esett ezt kiírni, előre is köszönöm a válaszokat! :)


2019. nov. 12. 13:25
 1/8 A kérdező kommentje:
És bocsánat ha rossz a kategória :(
2019. nov. 12. 13:25
 2/8 anonim válasza:
100%

A fene sem érti a költőket.

Amúgy milyen verset írni? Én régen írtam párat, de egyik sem volt valami remekmű inkább csak gondolatokat adtam ki magamból.

Én matematikus vagyok, a költészet is ilyen, ha valaki mélyen benne van, mint a matek?

Olyan mintha a saját gyerekeid lennének a versek?

2019. nov. 12. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Igen igen, mintha apró emberkék lennének vagy nem tudom... szeretek létrehozni, alkotni, újat adni annak, aki igényli, és ha valaki nyitott rá, úgy mutatom meg neki a verseket, tényleg kicsit mintha a gyerekeimről mutatnék mondjuk fényképeket, bár ezt nem tudhatom mert még nincs gyerekem. :)
2019. nov. 12. 13:35
 4/8 A kérdező kommentje:
És számomra verset írni megkönnyebbülés, illetve lelki kielégülést nyújt.
2019. nov. 12. 13:36
 5/8 Wadmalac ***** válasza:
80%

Valaminek az értékét nem az befolyásolja, hogy egy bizonyos valaki hogy viszonyul hozzá.

És nem minden gonosz ember rossz ízlésű is egyben.


El kell vonatkoztatni ettől.

Nem neki írod, hanem rengeteg más embernek és azoknak a véleménye legyen a motivációd, ne az övé a demotiváció.


A művészet egy egoista lény,

Nem befolyásolja vélemény.

Magát magáért hozza világra,

Önmaga szülője sosem lehet árva.

Nem fog rajta a kor, a trend szava,

Nem öregíti nyár napja, tél hava.

A mű, ha igaz, nem kér ítéletet.

Magának teremt halált vagy életet.


Művészet felett hát pálcát nem török.

Az ízlés múlandó, de az érték örök.

2019. nov. 12. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Az én agyam jelenleg a nőkkel kapcsolatban eléggé szexuális módba van beállítva, de azért megpróbálok válaszolni. :D


Szóval.. Mivel bántott és kit? A kötet pénzt jelent, de a fejlődés fontos amit ha jól értem most vesztettél el. Semmi gond. Válts stílust. Írj művészi verseket arról h miért gyűlölöd őt és mennyire. Aztán egyet arról hogy jó-e h nincs benned kételkedés amiatt hogy ilyen egyoldalúan látod a helyzetet. Addig fordítsd a költészeted fegyverként ellene amíg helyre nem billen benned az egyensúly. Lehet hogy vakvágány lesz ez az átmenet de lehet hogy sikertörténet. Ki tudja...

Az egyik kedvenc sorom bár nem tudom ki mondta: "Párizsnak fényét mint rongyot megvetem"

Használd fel ellene. Akkor egyrészt ő sem fogja szeretni mert magára ismer vagy megbánja bűnét.

2019. nov. 12. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Wadmalac, imádlak, nagyon köszönöm!

Utolsó, neked is nagyon köszönöm a tanácsokat! :)

2019. nov. 13. 15:22
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Igen, normális. Velem hasonló dolog történt. A tanfolyamot meg 1-2 napra kb. megutáltam, egyetlen egy ember miatt, elgondolkodtam, ott-e a helyem vagy sem. Úgyhogy igen, egy ember nem kedvelése, utálása, nézeteltérés miatt simán lehet egy adott helyzetet, szituációt nem szeretni egy időre.

Nálam mi számított megoldásnak? Az idő és az, hogy messzebb ültem tőle.


Tehát nálad az lehet a kulcs, hogy továbbra is írj. Grat, hogy megjelentél már nyomtatásban is. Ezért se kéne veszni hagyni az egészet egyetlen egy ember miatt.

Inkább írj a gyűlöletről, fogalmazd át a helyzetedet másra és írj történetet (pl. írj novellát/verset egy munkahelyét otthagyó emberről, aki azért hagyja ott, mert egy ember kikezdte vagy bármiért nem szimpatikus neki).

Feszültséglevezetés lehet a vers, a novella. Nyugodtan mehet a "hentelés" benne is akár(de mondjuk ne konkrétan a rokont írd le szerintem benne:D), nem feltétlen kell nyilvánossá tenni. Esetleg írj naplót (ami szintén nem nyilvános), amibe az érzéseidet leírod. Ja és írj pro-kontra érvelést, miért jó/rossz neked a vers-novellaírás. Egyik oldalra kerül a rokon utálata, másik oldalra kerül az, hogy megjelent már a műved nyomtatásban, régóta csinálod, stb...

Nyugodtan próbálj ki újfajta verseket. Ha eddig természetről írtál verseket, nyugodtan írj másról. Vagy ha eddig csak 4sorból álló versszakokat írtál, akkor írj mondjuk 8 sorból álló versszakokat.

2019. nov. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!