Mit álmodtál utoljára?
mult ejszaka azt almodtam hogy menekulok a patkanyok elol.
Utalom oket :(
Ele rem alom volt de hal`istennek felebredtem :D
Nekem volt már pár érdekes dolog...
Volt, amikor ejtőernyőztem a ház tetejétől(ilyen nagy emeletes ház), és nem nyílt ki az ejtőernyő. Lezuhantam, és kinyitottam a táskát, hogy megnézzem, mi van benne. És egy bomba volt. Szóval még fel is robbantam. (ébredés)
Volt olyan, mintha egy játékban lennék, és vámpírok üldöznének(nappal). Aztán így menekülök pár barátnőmmel, és felkerülök egy helikopterre. Ott meg ejtőernyővel kiugrottam. Az nagyon élethű volt, és annyira élveztem.:D
(Ébredés)
Egyzser láttam egy olyat is, hogy a suli emeletén állok, és el kezd az egész mozogni, és összedőlni. Közben meg tudtam az álmomban, hogy ez csak egy álom, és próbáltam ott nyugtatgatni az embereket, hogy ez nem is igazi.(Ébredés)
Meg volt ilyen is:
Megyek egy tök idegen csajjal az utcán(az álomban ismertem). Kicsit lemaradok tőle, és nem látom sehol. És látok egy afroamerikai lányt, és megkérdezem, hogy látta e a barátnőmet.
Mondja, hogy nem. És így tök gyanusan viselkedett, és annak a csajnak a kabátját viselte, akit én kerestem. Akkor így látta, hogy rájöttem, és megtámadott, összeverekedtünk. Én győztem, aztán ő valahova eltűnt.(Ébredés)
Nemrég meg volt olyan is, hogy Londonban vagyunk, és a kedvenc foci csapatom meccsére mentünk. Pont bementünk a stadionba, és akkor már sajna egy másik jelenet következett. A suliba kerültünk, és volt egy borotvapenge a kezemben. Egyik csaj meg akarta nézni, és kivette a kezemből. De közben véletlen szétvágta vele a kezem. A kisujjamból lógott ki egy ér...:S És ott volt valami orvos nő, és az valahogy összevarta, vagy nem tudom.
(Ébredés)
Volt olyan, amikot egy osztálytársnőmnek beszóltam egy hatalmasat, aztán elindultam. Ő annyira bepipult, hogy követett, és valami hatalmas szöget (kb 10 cm) a nyakamba szúrt. Éreztem, ahogy a vér folyik le a torkomon.:S (ébredés)
Meg volt még, amikor szintén meghaltam.
Találkám volt egy ismerőssel, és elkerültük egymást. Ott vártunk 10 méterre egymástól. Én elindultam, mert már nem akartam várni. És akkor megláttam. Odafutottam hozzá, és ő is nagyon mérges lett. Mivel az álomban tél volt, felkapott a földről egy hatalmas, éles jégdarabot, és nekem dobta. Valahogy a nyakam találta el, és szétvágta az utőereim. Éreztem, hogy elborít a vér, és sötét lett.(Ébredés)
De még nagyon sok van, csak így hírtelen ennyi jutott eszembe.:))
Kicsit szürreális (melyik álom nem az?), de egy mászóka féleségen vagyok, és ha ugrok, felmegyek vagy 20 méter magasra, majd visszaesek. Majd jön egy rejtélyes fickó és felébredek. Ez az álmom már többször is volt.
12/F
én már álmodtam azt is hogy megfogtam 2 faágat(voltak rajta levelek) és azzokkal repültem
akkor volt olyan is hogy elmenekültem a dinoszaurusz elől az ágy alá
volt olyan is hogy egy vámpír megharapta a lábamat de gumicsizma volt rajtam és hát mikor elment én felkeltem
én amugy sokat álmodtam egy időben a szexről
de ez a legjobb amit a barátnőm álmodott:
azt álmodta hogy pisilőverseny van. az lett a győztes akinek a pisije leghamarabb leérkezett a csuszdán.és e napon este a barinőm bepisilt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!