Mi legyen a továbbiakban?
Sziasztok!
Szóval nem is tudom, hol kezdjem. Arról van szó, hogy egy 32 éves nő vagyok, akinek az élete sajnos félresiklott. Hogy miért? Legfőképp azért, mert gyerekként nem tanultam meg mértéket tartani az édességek terén. Illetve azért, mert nem figyeltem oda az ún. nüanszokra.
Nem is részletezném ezeket. A lényeg azonban, hogy én akkor is érző lény voltam, és a munkám által a társadalom hasznos tagja szerettem volna lenni. Csakhogy későn ébredtem fel úgymond, most pedig nem találok egyszerű munkákat sem már. Nyelvtudásom nincs, mert régen komlexusom volt, mikor meg kellett szólalni, informatikai tudásom szintén nincs, mert nem érdekelt. Mindig a külsőségekkel voltam elfoglalva az egyik nagynénémnek hála, aki gyerekek között dolgott. Túlságosan adott magára ahhoz a munkakörhöz. Valahogy nem illett oda. A lényeg, hogy én viszont külsőre is átlagos lettem, és nem is sikerült plasztikáztatnom a mai napig. Saját gyerekeket pedig szerettem volna, de huszonévesen. Most már nem. Azért sem, mert a hosszú viszontagságos időszaknak hála, nem lenne türelmem hozzájuk.
Olyan mintát pedig nem szeretnék közvetíteni feléjük, ami engem is 'elrontott'.
A másik pedig, hogy nem sikerült beépíteni a nevelésembe olyan lényeges dolgokat, hogy hogyan kell fenntartani önállóan egy lakást, már ha állandó párja nincs az embernek.
Mondjam, hogy egy élő fogamzásgátlási reklám lehetnék? (Ha-ha-ha)
Összegezve a lényeg, hogy nem akartam ezen a szinten leragadni, hanem a rokonokat nem zavarva, önálló, egyszerű, dolgos életre törekedtem, ami sajnos már nem fog összejönni.
Kérlek, adjatok tippet, mi legyen ezután! Köszi szépen.
(kerüljétek a 'kösd fel magad' vagy 'sétálj a vonat elé' megfogalmazásokat)
Utolsó kommentelő, kedves vagy, hogy próbálsz ötleteket adni.
Viszont én már ezeken minden réges-rég túl vagyok.
Tudod, mindennek 2 oldala van. Ha a munkahelyen töröd magad, azért is lenéznek. Ha viszont nem végzed rendesen a munkád, akkor meg azért szólnak, hogy igénytelen vagy.
Ha átmész a szomszédhoz, lehet, hogy pont megzavarod valamiben, és erőltetettnek fogja gondolni a jelenléted.
Ha nem mész át, akkor meg azt mondja magában, hogy ez de bunkó, levegőként kezel stb.
Nem játszom el újra ugyanazokat a szánalmas szituációkat, amik jó párszor már megtörténtek.
Engem nemcsak azért nem vesznek komolyan, mert egzisztenciám nincs, hanem mert mióta lefogytam, plasztika nélkül gyerekes a testalkatom.
Álszent ez a világ. Hiába mondják lépten-nyomon, hogy nem a külső számít, hanem a belső. Dehogynem...
A 70 éves nagynéném jobban néz ki nálam, mert nőiesebb, arányosabb.
A 45 éves unokatestvérem pedig legalább magasabb és szép a bőre.
Részemről végeztem.
A szürke középmezőnybe nem akartam tartozni soha, pedig ha látnád egy fényképem, azt mondanád, hogy tényleg igazam van.
Ha korábban elfogadott volna így valaki, lehet, hogy már lenne családom. Sajnos azonban mindig csak negatív visszajelzéseket kaptam, és ahogy írtam, keresetem sem lett annyi, amiből alakíthattam volna magamon.
Nincs már értelme a csodára várni, mert olyan, mintha folyamatosan sorban állnék valahol, de mindig elém állnának mások. Ciki.
Biztos jóval fiatalabb vagy, nem a te kedves akarom elvenni az élettől, csak az én problémámra keresek megoldást.
Ha van melle az embernek, talán. De a férfiak játékszernek fognak tekinteni, nem kezelnek egyenrangúként. Olyan férfi fog elvenni feleségül, aki kissé köpcös, és nem egy Casanova. Sajnálom. Fel kell ébredni!
Nem akarom ezzel a kijelentésemmel egy alacsony nőismerősömet sem megsérteni. Poén, hogy én nem is vagyok annyira alacsony (163 cm), inkább...
Igaza van 15-nek...
Pszichológus segítene neked...látogass meg egyet.
Nem fogod elhinni, tanultam pszichológiát.
Jobb is, hogy nem végeztem el, mert kövezzenek meg, de egy töltelékszakmának gondolom... Egy pszichoterápiás szobában 45 perc alatt megkeresi egy illető nyugiban azt az összeget, ami miatt a fizikai munkások órákig törik magukat a kánikulában vagy a hidegben.
Hol az igazság?
Hozzáteszem, az utóbbiak legalább látványos munkát végeznek (pl. útépítés), az előbbi pedig lehet, végig nem fér hozzád, tehát a munkája egyenlő lesz a 0-val.
Ezeket átgondolva kellene alakítani a béreket a jövőben Mo.-n.
Olyan fiatal vagy, szinte előtted az élet, és nagyon negatív...ha dolgozni, szeretnél, akkor állj a sarkadra és menj be egy kis étterembe, fogadóba és próbálj szerencsét pultosként. Ott még azt is felajálják, hogy segítenek betanulni a szakmát, mindezt 1 év alatt ...(tapasztalat)
Ez pedig nem sok. Pénzed is lesz és még az is lehet, hogy pozítívabb.
32 éves nő neked fiatal? Aki ennyi idősen nem házas, az eztán sem fog kelleni senkinek.
Mivel az eddigi munkáimmal sem tudtam fentebb lépni a ranglétrán, én már csak báb lehetek valahol. Az meg nem leszek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!