Mi az a dezsávű?
déjà vu (franciául: „már láttam”) vagy paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele.
Magyarázatok
A hagyományos elképzelések szerint az okozza, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. A leedsi egyetem emlékezetkutató csoportja hipnózissal sikeresen előidézte a jelenséget. Ugyanez a kutatócsoport beszámolt egy vak emberről, aki szintén átélte a déjà vu-t halláson, szagláson és érintésen keresztül. A vizsgálatoktól azt várják, hogy jobban megértsék a memória működését. Chris Moulin brit kutató és csapata szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Egyik sem egyértelműen bizonyított tudományos magyarázat, sokan ezért a vallásban keresik a választ, mint például a reinkarnációban.
Krónikus déjà vu
A krónikus déjà vu súlyos lehet. A benne szenvedő esetleg azért nem megy orvoshoz, mert úgy érzi, hogy már járt ott. Ez nem vicc. Akár depressziót is okozhat.
Forrás: Wikipédia, a szabad lexikon
Velem is megesik, heti legalább 1 alkalommal, amint elhangoznak a mondatok, megtörténnek az események eszembe jut, mintha ezt már átéltem volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!