Miért zavarja az embereket, hogy teljesen tárgyilagosan beszélek a halálomról? Meg úgy általában a halálról is.

Egyrészt, mert ez személyes dolog, nem olyan, mintha az időjárásról tereferélnél. Ezért zavarba hozod azt, akinek témaként említed.

Ha fiatal és egészséges vagy, direkt bosszantásnak, polgárpukasztásnak is tűnhet.

A halál az élet része, mindenki tudja, hogy együtt jár a kettő, mégis tabu téma. Félünk tőle, és szerintem ez a legtöbb emberben úgy működik, hogy ha nem beszélünk róla, akkor nincs is.

Nem szeretünk róla beszélni, mert akkor valóságos lesz.

Ha a halálodról beszélsz, akkor gyakorlatilag zavarba hozod a beszélgetőpartneredet.

Amúgy nálunk is előfordul az ilyesmi: anyukám (aki mellesleg teljesen egészséges) is szokott a haláláról beszélni. Nagyon rohadt egy érzés.

Neki fel sem tűnik, nekem mégis fáj arra gondolni, hogy elveszíthetem őt. Ha valaki a saját haláláról beszél, akkor nekem a lemondás, és a reményvesztettség jut eszembe.

Egyáltalán nem nagyképű a kérdés kiírója mert az élet egyáltalán nem akkora nagy jelentőségű dolog mint sokan gondolják.Meghal mindenki és kész. Apám mondta hogy megfog halni rövidesen mert érzi pedig nem volt beteg 59 évesen és megbeszéltük.Másnap meghalt és tudomásul vettem bár a hiánya nagyon megviselt.Mivel sokat beszélgettünk erről előtte és filozofáltunk az életről én is máshogy viszonyulok az egészhez mint a legtöbb ember,pedig hihetetlen most is hogy nincs mikor pedig az előtte eltelt egész 30 évemben szinte össze voltunk nőve mert a pénzt is együtt kerestük egymásra utalva.

Ugyanakkor a saját halálomról is tárgyilagosan beszélek mert mikor depressziósan feküdtem egy éve sokat gondolkodtam öngyilkosságról és hiáb vagyok gyógyult most is ugyanúgy vélekedek az élet jelentőségéről mint amikor majdnem öngyilkosságra adtam a fejem.