Már 2 napja nem ettem, mikor leszek rosszul? Vagy mikortól fogyok? Hány nap kell?

Nekem az 5. napon elég poénos volt a séta, de rosszul nem lettem, csak akkor már éhes lettem és nagyon fanatikusan gondoltam ételre, így ettem egy picit, másnap pedig rendesen.

Van, aki egy hónapos böjtöt tart (éhségsztrájk vagy lelki ok) és semmi különös nem történik vele, van, aki még csak nem is fogy sokat így, ha minden igaz, nem hiszek el akármit, főleg, ha ellentmond a logikának s az energiamegmaradás törvényének.

Persze van, akinek már az elején gond lenne, sőt koplalás nélkül is lehet szédelegni.

Nagyon hibás lelkileg, hogy büntetni akarod magad, szegény tested jobbat érdemel, de szerintem a lelked is :( Ne tégy ilyet. Inkább "büntesd" magad azzal, hogy keményen edzel szigorú, de jó és elégséges, pontosabban kissé kalóriatöbbletes étrend mellett... ;) A közérzetnek is jót tud tenni az ilyesmi, a külsődnek, egészségednek pedig főleg, ami megint csak feldobhat kicsit...

"Talán ha rosszul lennék kibékülne velem."

Ez nem így működik, amúgyse sajnálatból béküljenek veled, legyen már egy kis büszkeséged...

lelkiismeret furdalást esetleg tudsz ezzel okozni neki, de szeretni nem fog miatta jobban, legfeljebb sajnálni, vagy hülyének tartani.

a kibékülésre ez nem jó módszer. már csak azért sem mert azt, hogy szédülsz és rosszul vagy, ő lehet, hogy észre sem fogja venni. hogy fogysz, azt is csak jóval később és még akkor sem biztos, hogy fog vele(d) törődni.

inkább megbeszélni próbáld vele a problémákat, az esélyesebb, mint a koplalás!

ha fogyni akarsz, akkor meg egy működő módszert keress, mert a koplalás önmagában nem segít, mert ha nem kap tápanyagot, akkor a szervezet raktározni kezd és utána többet fogsz visszahízni, mint amit leadtál...

Nekem a max, hogy egyáltalán nem ettem, 3 nap volt. Még nem voltam rosszul egyáltalán, jól bírtam, bár nem csináltam semmi komolyat.

Szervezetfüggő, de szerintem 1-2 napig még bírnod kellene rosszullét nélkül.

Fogyo15:

Nem tudom, de hogy megpróbálnám, mivel látnám, hogy az a jó út, az tuti...

Persze nekem könnyű, mert nem tudok nagyon mélyre menni lelkileg, optimistának születtem, így is maradtam, javíthatatlanul bízom magamban a legmélyebb állapotokban is, nem tehetek róla. A kicsit "ami nem pusztított el, attól erősebb lettem" fajta vagyok. Aki ilyenkor elhagyja magát, azt is megértem és sajnálom is, de mégis mit mondjak neki, fogadja el, hogy az életének annyi? Inkább próbálkozzon kilábalni belőle, s az edzésre még könnyebb rávennünk magunkat s erőt meríteni belőle, mint jobb kedvre derülnünk pusztán akarattal, a kanapén ülve.