Hogyan léphetnék rajta túl? Miért nem tudom elengedni? Ki lehet teljesen gyógyulni belőle?

Anorexiás voltam 1 évig. Szerencsére a szüleim észrevették. Nem vittek el orvoshoz, mert nem a betegségem tudatosult bennük, hanem, hogy sovány vagyok. Így csak annyi segítséget kaptam, hogy addig ült az asztalnál a család várva engem amíg mindent meg nem eszek. Apa rendszeresen ordibált velem, hogy nem vagyok normális, hogy én beteg vagyok...stb. Illetve egyszer elmentünk egy "dietetikushoz" vagyis hát ő igazából diabetikus volt mint a végén kiderült. Szóval a testemet a szüleim erőszakosan felhízlalták a lelkemet viszont magam gyógyítottam. Hiába ordibáltam anyával is, hogy én beteg vagyok érzem és nem tudok rajta magam segíteni. Ő csak legyintett és azt mondta, hogy már normálisan nézel ki, és amúgy is, hogyha felismerted hogy ez már beteges nálad, akkor tudsz rajta változtatni. A probléma az,hogy egy ideig tudtam is. De úgy érzem, hogy itt megakadtam. Már nincs bajom a kalóriákkal (részben, azért nem akarok elhízni), társaságban evéssel é már nem válogatok. Megmaradt viszont az a szokásom, hogy túl sokat törődöm az étellel. Egy reggeli szendvicset "órákig" csinálok. Minél speciálisabb kajákat csinálok. Nem is emlékszem, hogy mikor csaptam ki utoljára egy szelet kenyeret egy tányérra, kentem meg vajjal és raktam rá két szalámit. Mindig fullos melegszendvicseket, rántottákat eszek. Szépen felrakom a tányéromra stb. Az evés számomra már élvezetet jelent ( egy bizonyos szintig, amég nem édességről van szó, mert akkor undorodom magamtól.) és nem egy szükségletet amit ki kell, hogy elégítsek 10 perc alatt. Ezt akarom leküzdeni. Nem akarok ennyit sütni, főzni, bbelődni az étellel. MEgeszem azt az adagot mint más is, cska kétszer annyi időbe telik. Hogy engeedjem el ezt a szokást?