Mit csináljak? 8 éves kislányom nagymama halála óta csak a sajtos vajkrémes szendvicset hajlandó megenni.
1 hete kedden történt, a párom édesanyja volt, láncdohányos világéletében, tüdőrákkal küzdött, meg így a vége felé már persze számos áttéttel.
Picilányom nagyon megviselte, imádta a nagyit, azt mondja, hogy mindig sajtos vajkrémes kiflit evett nála paradicsomszeletkékkel, és hogy megőrizzük a nagyi emlékét, ő bizony ezt fogja enni ezentúl. Nem tudok mást "rátukmálni", pedig elhihetitek, már mindennel bepróbálkoztam, olyannal is, amit egyébként nem szívesen adnék neki (csoki, stb). Ráadásul csak és kizárólag azt a fajta vajkrémet és sajtot fogadja el, amit a mami adott neki (S-budget márványsajtos vajkrém és Spar trappista - mami egy bazi Interspar mellett lakott, tőlünk 5 km a legközelebbi, képzelhetitek...)
Mit javasoltok? Arról, hogy ez pszichésen mennyire nem egészséges, nem is beszélek, leginkább a tápanyaghiány miatt aggódom. Kap multivitamint, de nem hiszem, hogy elég volna. Tegnap este már elsírtam magam, esküszöm, teljesen reménytelen vagyok.
Egy aggódó édesanya
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Csábítsd, csokival, vagy vidd el egy cukrászdába..
Bizonyára lesz olyasmi, amire nem tud majd nemet mondani!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. vidd el mekibe
2. onnan pedig egy pszichológushoz
komolyan
és még most
Nem bírnám éheztetni a gyerekem, inkább a sajtos pacsmag paradicsommal.
Én is gondolkoztam azon, hogy el kéne vinni szakemberhez, de férjem lehurrogott, hogy hagyjam gyászolni a szegény kislányt. Rendben is volna ez - egy ideig. És úgy, hogyha nem forogna ezzel veszélyben a fizikai egészsége.
Nem lekenyerezhető semmivel, csináltam neki tündérkés sütit, gyümölcskosárkákat, pizzás csigát - amit imád -, palacsintát pudinggal ill. fagyival töltve, egyik se kellett. Összeszorítja a kis száját, és mondja, hogy adjam a "sajtospariskiflit".
Vigyem el titokban pszichológushoz, férjem tudta nélkül? Vagy túlreagálom?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Az érzelmi részhez nem hozzászólva:
Én kicsinek egy időben csak párizsit voltam hajlandó enni (reggeli, vacsi, uzsi...) nem tudom hogy mért. Pár hónap alatt iszonyatosan megutáltam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm a tippeket, holnap reggelitől próbálgatom őket apránként, hátha hat rá valami.
Egyébként azt nem értem, hogy lehet ilyen állhatatos, én már rég megutáltam volna ezt a kombinációt, ha napi 3x ezt enném...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!