Milyen fogyókúrás diétát tudnátok ajánlani? SEGÍTSÉG!
17 éves vagyok. Nem tartom túlsúlyosnak magam, csak szeretnék 2-3 kilót fogyni. Nem eszem sokat, reggel általában egy tál müzlit 1,5% tejjel, mellé iszom egy pohár vizet.
Tízóraira egy almát. A suliban ebédelek általában 14:00 körül, de ott alig eszem, mert nem igazán ízlik.
Ebéd után haza megyek, ahol eszem 2-3 almát, 1-2 répát, meg néha egy szelet kenyeret, vagy egy kis kekszet.
Aztán vacsira még bekapok egy kis salátát (répa, kukorica, jégsaláta, vajretek) sajttal, főtt tojással. Utána még 2-3 almát lefekvésig benyomok.
Folyadékként szinte csak vizet iszom (a reggeli tejen kívül). Naponta 1,5-2 litert.
Hetente 1-2x eszem valami édességet, mert a suiban heti 1x kapunk valami édességet ( süti, nápolyi szelet, csoki).
Másodszor meg hétvégén szoktam enni édességet, de akkor sem sokat. ( Eszem sok diót is, mert azt olvastam, hogy egészséges. Én törtem a diót, s semmivel sincs összekeverve, még sóval sem. )
Az utóbbi időben kicsit többet ettem, mint kellett volna, és azt a fölösleget most szeretném leadni, de valamiért nem megy.( Egyébként elég hízékony vagyok, ezért szinte mindig vigyázok, hogy mennyit eszem.)
Elkezdem hasizmozni, meg a fegyencedzést csinálom, szinte minden nap, de úgy érzem, hogy semmi sem változott, s ez annyira zavar.
Előre is köszönöm az értelmes, és hasznos válaszokat.
reggeli-és esti futás.nincs nassolás.sok gyümi,zöldség!:))
sok viz,kevesebb csoki,fűszeres kaja,energia ital stb!
1 héten egyszer méregtelenítés! remélem tudtam segíteni:)
jaa és jó éjt :)
Köszönöm az eddigi választ!
Ha valaki tudna még valamit ajánlani, akkor ő is írhatna. Minél több lehetőség, annál jobb.
Így is nagyon kevésnek tűnik, amit eszel naponta. De ajánlom, hogy egyszer ténylegesen írd fel, hogy miből ettél és mennyit, mert lehet, hogy te sokkal kevesebbnek érzed, mint amennyit megeszel ténylegesen.
De ha tényleg ennyit eszel, ezen nem ajánlott nagyon csökkenteni, mert ha túl keveset viszel be, izmot kezdesz bontani ill. lelassul az anyagcseréd, ami miatt később még inkább a semmitől is hízni fogsz.
Ezért valóban sportok (AEROB sportok!) ajánlottak. A hasizmozással semmit sem érsz, nincsen helyi fogyás. Olyan sport kell, amitől lihegsz és izzadsz - pl. futás, most télen jégkorcsolya, ugrókötél és más hasonlók. És ne a mérleggel ellenőrizd, hogy sikeres-e a dolog, mert az izom nehezebb, mint a zsír. Centiméterszalaggal ellenőrizd.
Szia!
Alapvető hibák vannak az étrendedben. Fogyni szeretnél, de lefekvés előtt gyümölcsöt eszel? Szerinted a gyümölcscukor hasznos fogyás szempontjából?
A reggeli müzli gondolom szintén a bolti cukros vacak, tejivás mellett meg nem kell csodálkozni, ha nem úgy épülnek be a tápanyagok, ahogy szeretnénk. Minek iszol egyáltalán tejet? Nincs szükség rá. Gondolom zsiráftejet meg vízilótejet meg krokodiltejet sem iszol. Mint ahogy anyatejet sem.
Ezen kívül rendszertelen, hiányos, nem minőségi; hasizomgyakorlatoktól meg a fegyencedzéstől pedig nem fogsz fogyni, mert ezek viszonylag kevés kalóriát égetnek el, márpedig a fogyáshoz ez kell.
Ha komolyan érdekel a téma, akkor a bodybuilder.hu-n olvasgass cikkeket, vannak kifejezetten lányoknak íródott olvasnivalók, lányok tollából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!