Tudnátok segíteni?

Szia!

Az elején nagyon, nagyon nehezen, és iszonyúan féltem, miközben tudtam, nincs más út: ha nem állok le, előbb vagy utóbb belehalok (akkor már elég rossz állapotban voltam, habár a kórházig nem jutottam el). És tulajdonképpen nem is akartam úgy élni tovább. Végeredményben talán ez segített: egyszerűen belefáradtam, és elegem lett az egészből, a koplalásból, a kalóriaszámlálgatásból, a túledzésből, és hogy az életem semmi másból nem áll, mint ezek. Hiányzott a régi énem, a jóízű evések, a felszabadultság. Ez motivált: hogy végre éljek is, ne csak túléljem egyik napot a másik után.

Az első hat hónap elég döcögősen alakult, de, ha apró léptekkel is, haladtam előre. Utána jött a vízválasztó, amikor végre elengedtem magam, ettem, amennyi jól esett, és nem érdekelt, ha hízom, mert addigra már elfogadtam, hogy ez kell ahhoz, ha újra egészséges szeretnék lenni. Kb. 4-5 hónap alatt elértem egy normál, egészséges súlyt - kicsit több voltam akkor, mint előtte valaha, utána magától visszament picit, most kb. annyi vagyok, mint mielőtt elkezdődött volna a pokoljárás (bár biztosan nem tudom, a mérleget még korábban kivágtam a fenébe). Emellett rendszeresen konzultáltam a pszichológussal, ez is sokat segített, és az, ahogy próbáltam a fókuszt inkább arra helyezni, hogy megértsem magamat és ami bennem zajlik: hogy miért jutottam el egyáltalán idáig. Miután megértettem az okokat, már könnyebb volt változtatni.

Sok sikert és kitartást neked, remélem, ha kicsit is, de tudtam segíteni.

Nem volt más opció.

168 centisen 35 kilósan már nem volt az, hogy "félek az evéstől és a hízástól", mert tudtam, hogy napokon belül meghalok és AZ valóban megrémített.

Úgyhogy enni kezdtem. Eleinte kevesebbet a re-feeding miatt, aztán sokat. 2,5 hónap alatt híztam 12 kilót és még úgyis kiállt minden bordám :D, aztán elkezdett csökkenni a hízás üteme és végül 54-56 kilóra beálltam.