Ha te is szeretsz enni, te is szomorú vagy minden alkalommal, amikor elfogy az étel? És ha én mérhetetlen szomorúságot érzek, akkor az már étkezési zavar? Vagy másra is jellemző a szomorúság, amikor elfogy az étel, étkezési zavar nélkül?

Alapvetően szeretek enni, ám egy csomó mindent nem eszem-iszom mindenféle okok miatt, mert hallottam valakitől valamit vagy mert olvastam valahol valamit az adott összetevőről, ami persze hozott egy újabb aggodalmat, hogy akkor mit eszem viszont, pláne, hogy nem vagyok főzős-sütős konyhatündér fajta, én csak enni szeretek, de nagyon.

Nem vagyok túlsúlyos és anorexiás vagy bulémiás sem vagyok hála Istennek, és néha vérvizsgálatot is készítek, nagyjából minden oké, ami meg nem, D és B12 hiány volt a legutóbb, amire kaptam receptet, és tudom, hogy napsütés meg hús hiány, és akkor inkább többet vagyok napon meg kb. két hetente eszem inkább húst, mint hogy gyógyszert vagy táplálékkiegészítőt szedjek.

Most arra vonatkozik a kérdésem, hogy jellemző úgy általában az emberekre, akik szeretnek enni, hogy amikor elfogy a finom étel, amely élvezetet nyújtott, akkor az szomorúságot, nagy szomorúságot éreznek?

Kiskoromban kicsit elhízott voltam abszolút mindenevőként úgy a kamaszkoromig, de nem nagyon, kicsit pufók gyerekkori képeim vannak, aztán jöttek a mindenféle nem evési elhatározásaim a lényegesen több mozgással, aminek következményeként és volt már, hogy volt olyan, hogy megijedtem a saját tükörképemtől, amikor megláttam, hogy látom a bordámat vagy más csontjaim vonalát is a tükörben, pláne, hogy lényegesen kevesebbet ettem, mivel nem főztem magamra, azóta már van, aki főz rám olyat, amit szívesen eszem, így a mennyiségekben sem korlátozom magam, kevesebbet is mozgok kicsit, mégis mindig azt mondják, hogy nagyon lefogytam, de szerintem közel sem vagyok olyan vékony, hogy megijedjek a saját tükörképemtől, most negyven éves vagyok már, és szerintem teljesen átlagos női testtel, az arcom meg tényleg inkább soványabbat mutat, mint átlagosat, úgyhogy értem, hogy miért mondják ritkábban látott ismerőseim, hogy fogytam, mérlegem meg már sok éve nincs, viszont orvosi vizsgálatokon persze mérnek súlyra meg hosszra is, ott mindig az jön ki, hogy tök átlagos vagyok, mármint normál BMI-vel, viszont mivel mindig is éreztem ezt a nagy szomorúságot, amikor elfogyott az étel, amit ettem, ezért jutott eszembe ez a kérdés, hogy vajon mások is szomorúak, amikor elfogy az ételük, vagy csak azok, akik szeretnek enni?

Illetve az is kérdésem, hogy ha én saját választásból ezt meg azt nem eszem-iszom, akkor inkább emiatt csúszom bele az étkezési zavar kategóriába?

Vagy ha nagyon szomorú vagyok, amikor elfogy valami finom, az is tök átlagos, csak épp az emberek általában nem foglalkoznak ezzel a szomorúságukkal?

Félreértés ne essék, én nem szeretnék étkezési zavaros lenni, csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire jellemző az emberekre általában, pláne azokra, akik szeretnek enni, hogy szomorúak, amikor elfogy az étel, mert sokan, amikor elmesélem, hogy mi mindent nem eszem-iszom, akkor rögtön visszakérdeznek, hogy hú, szeretsz te egyáltalán enni?! És igen, nagyon is, de már nem mindegy, hogy mit!

Persze lehetne a kérdésem a mentális egészség kategóriában is, tudom, de nem véletlenül nem oda írtam, mert nem az étkezési zavarosok vagy a pszicho-szakemberek véleménye érdekel, hanem tényleg azoké, akik szeretnek enni! :)