Hogyan szedjek fel kb. 5kg-t, ha nehezen megy a hízás, de fontos? (több lent)
20 éves lány vagyok.
2019 márciusában adtam legelőször vért egy sulis véradáson. Akkor még épp megvoltam 51kg, úgyhogy bár kicsit gondolkozott a meghívott orvos, azt mondta, egye fene, ez már jó, szóval engedett vért adni. Nem is volt belőle semmi probléma, szépen lement a vér, sőt olyan jól éreztem magam utána (frissnek, stb.), érdekes érzés volt.
Utána még azon a nyáron próbálkoztam menni egy mentőszolgálat által szervezett véradásra, na ott már hazaküldtek, mert az 50 is ráfogással volt csak meg.
Nem hiszem, hogy bármi összefüggés lenne a kettő között, viszont azóta sem tudok 50 felé menni, általában 49 vagyok, pedig 2 éve még méregettem 53 kilókat is.
Szeretnék megint vért adni és kicsit jobb formába kerülni magam miatt is (169-170 cm vagyok).
Eddzek vagy egyek sokat, vagy hogyan legyen nagyobb a tömegem? (tudom, hogy a kettőt kéne valahogy összehangolni, de abszolút nem értek ezekhez a dolgokhoz. Ha utána is olvasok, félek, hogy valamit elrontok és teljesen eredménytelen lesz a belefektetett munka)
Köszönöm szépen előre is a tanácsokat!
Lemaradt:
Esetleg ez alkalmazható ilyen célból is? Egy kérdés alatt láttam, elég részletesnek tűnik.
Nem tudom, te hol voltál, nekem simán levették mérés nélkül is.
Voltam max 47 kg., de ki nem szrta le. Semmi bajom nem volt utána, nem a súlytól függ.
Sok 140+ cm magas nő pl el sem éri az 50 kg-t, akkor pl műtétet sem végeznek el rajta?
Le kéne akadni a súly-témáról, mert nem az a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!