Hogy hivjak azt aki vega de neha azert eszik just? Egyszer hallottam valami xy-gán volt szoval letezik ez a szo XD
Kedves utolsó!
Bár, már eléggé elkanyarodtunk az eredeti kérdéstől, úgy érzem mégiscsak bele kell szólnom. Az a benyomásom, hogy túlságosan is nagy előítélettel nézel a vegánokra. Persze, lehet, hogy minden százezredik vegán gyújtogat vagy esetleg ellenséges, de mi van a maradék 99999 fővel? Tudom,nem nehéz beleesni az általánosítás csapdájába, de nem hiszem, hogy rá lehetne ezt vetíteni az összes ily módon elő emberre, csak azért, mert egy a sok közül ezt csinálja. Ugyanúgy, mint ahogy eszem ágában se lenne azt mondani az összes keresztényre, hogy embergyújtogató, holott nem egy ilyen eset történt a történelem során. Ne aggódj, épp elég támadás éri a vegánokat a húsevők részéről (mi is voltunk már elmebetegek, hogy a szavaiddal éljek), szerintem mindkét csoportnak illene fejlődni a viták terén.
Az egészséggel kapcsolatban meg, mind az Amerikai Dietetikai Társaság, mind a Brit Dietetikusok Társasásága(a világon a két legnagyobb étkezéssel foglalkozó társaság) kimondta, hogy a vegán életmód megfelelő minden embernek, minden életszakaszban, beleértve a terhességet is.
Ha valami kérdésed lenne ezzel kapcsolatban, nyugodtan kérdezz, vagy nézz utána, rengeteg anyag foglalkozik a témával, csak kérlek, ne egy-egy hatásvadász cikk vagy rossz tapasztalat alapján fogalmazz meg ilyen erős kijelentéseket több ezer emberre kiterjesztve.
Kedves utolsó
Tény és való itt is vannak szélsőséges esetek, mint ahogy az emberi történelem során eléggé sok esetben volt, és van. Láttál vegánokat tombolni.
Láttál vágóhidakat? Vagy te is az a típusú ember vagy aki csak kategorizálja az állatokat. Mert szerintem ez merő képmutatás.
Az egészség ügyi okok. Eddig mindenkitől megkaptam a kritikát, hogy beteg leszek és a többi. Pont olyan emberektől akik már egészségügyileg elég ramaty állapotban vannak, és ők mernek életmód tanácsot adni. A növényi étrend jól felépítve teljes értékű és egészséges, illetve etikai és környezetvédelmi okokból is fenntarthatóbb.
És csak egy kis statisztika:
A világ megtermesztett antibiotikumainak 85 százaléka az állatoknak megy.
A rengeteg kiirtott erdő mind mind a húsipar miatt történik, és hidd el a húsfogyasztás érdekében ha a búzamezőket nem is, de erdőket eléggé sokat felgyújtanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!