Ezt nagyon ciki elmondani a nőgyógyásznak?
Tudom, orvosnak mindent el lehet és el kell mondani, de akkor is...Szóval arról van szó, hogy 27 éves vagyok, és még soha nem voltam nőgyógyásznál:S
A másik dolog pedig az, hogy keresztény erkölcsök alapján élek, és szűzen szeretnék férjhez menni. Szóval még nem feküdtem le senkivel, erről muszáj beszélni a dokival?
"Mértékadó nemzetközi testületek, mint az IARC és UICC,
valamint az Európai Unió ajánlásai szerint a 25 éves korban
elkezdett és 65 éves korig periodikusan megismételt
szûrés jelent maximális védettséget az invazív méhnyakrák
kialakulásával szemben"
"Magyarországon például az évenkénti szûrés igénye rögzült a szakmai köztudatban, emellett azonban
- a megszokáson túl - szinte semmi sem érvel.
Egy, az IARC által szervezett munkacsoport 8 európai és kanadai, egymástól függetlenül szervezett szûrôprogram adatait elemezte. A követési idô meghaladta az elsô vizsgálattól számított 10 évet.
Az elemzett programok összesen 1,8 millió asszony szûrôvizsgálatának a tanulságait sûrítették (Day 1986). Arra a kérdésre kerestek választ, hogy egy megbízhatóan (biztosan) negatív citológiai kenetvizsgálat mennyi idôre nyújt védelmet az invazív méhnyakrák keletkezése ellen. Azt találták, hogy az évenkénti, valamint a két, illetve 3 évenként ismételt szûrôvizsgálat protektív hatása között alig van különbség, és még az 5 évenkénti szûrés is jelentôs védelmet nyújt"
Szia kérdező!
Voltál azóta orvosnál? Minden rendben volt?
Az "álomdoki" már megvan ( [link] ) csak a múltkor ő volt szabin, nekem meg időközben megjött... :)
Ja igen, és akkor még egy fontos kérdés: van olyan szakasz egy ciklusban, amikor érdemes dokihoz menni? Úgy értem a menstruáció elmúlta után pár nappal/héttel, vagy esetleg jobb előtte néhány nappal?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!