Ha annyira reménytelennek látod az életed, hogy non stop fizaikailag rosszul vagy pszichoszomatikusan ( remegés, szédülés, hasfájás, annyira, hogy néha alig tudsz elmenni valahova és minden nap csak egy túlélés), abból van valami kiút?
válasza: válasza:Mondom nekem mi segített: (most kezdek kilábalni belőle és rohamosan javul az állapotom).
Rengeteg beszégetés, séta, sportolás (napi úszás). Lényeg, hogy ne ülj otthon magadnak, mert annál rosszabb nincs. Ha nem dolgozol/tanulsz, akkor legyen napi programterved:
Reggel mehet az úszás, legalább 1-1.5 óra (persze pihenhetsz közben).
Aztán talákozz mindig más ismerőssel és ebédeljetek együtt, menjetek el sétálni és beszégetni. Lényeg, hogy csavarogj és “bandázz” amennyit csak lehet. Ne hagyd magad üresjáratban, mindig csinàlj valamit. Ha otthon vagy, olvass el egy jó kömyvet, de nekiállhatsz takarítani is.
Dolgozom sokat. Szeretem amit csinálok de nem húz ki a szituációból valamiért. Munka után már semmihez nincs erőm, mert mindenhol rosszul leszek. A folytonos szorongás lefárasztja az embert. A mozgás az egyetlen ami valamit használ de nem oldja meg a dolgot. Úszás kizárva. Nem akarok fürdőruhában elájulni. Pedig jól esne. De képtelen lennék elmenni egy uszodába. Örülök ha be tudok vásárolni meg elmenni a postára.
Már nincs nagy kedvem az emberekhez. Untatnak és rosszul vagyok a társaságukban. Nem is tudok mit mondani nekik, velem nem történik már semmi.Munkahelyemen van sok ember. Kedvesek is, ott beszelgetek is velük, de nem jobb tőle. Olvasok sokat........kb az egyetlen szórakozásom. A takarítás is jól megy....már olyan pótcselekvés féle. Ptsdm van, pánikrohamok is vannak....már régi történet. Csak mára elfogyott az erőm.....
válasza:Szeretem a munkámat, szerencsére a munkatársaimat is. Ez az egyetlen jó dolog. Ha nem így lenne szerintem már fel sem tudnék kelni az ágyból. Nem baj, hogy sok a munka legalább valahol szükség van rám. Egyébként úgysincs. Nem a sok munkából adódnak a problémáim. Még a főnököm is rendes, nem bántanak, stresszelnek. Csak én magamat az irreálisan magasra rakott követelmenyeimmel. Nem a munkától fáradok el, hanem az allandó erős szorongástól amit érzek 0-24ben. Mindegy hol vagyok, munkahelyen vagy máshol, az érzés nem változik és leszívja minden energiám.
Befeküdni (nem mintha akarnék) a munkám miatt sem tudnék. Nem tudja más megcsinálni helyettem. A feladatomról nem mondanék le semmiért mert tényleg ez az utolsó pont ami még számít. Budapesten.
válasza:Nos, kérdező, a következőt írod:
"Bármilyen ötletet szívesen meghallgatok"
Igen, meghallgatod, aztán ÉLBŐL ELUTASÍTOD!
Jó, oké, tegyük fel, a pszichoterápiát azért utasítod el, mert pszichológiai vonal - pedig hidd el, Tündérhegyen értenek a pánikbetegekhez - nem bejövős Neked, de amikor MÁST ÍRNAK, AZT IS ELUTASÍTOD!!
"Mondom nekem mi segített: (most kezdek kilábalni belőle és rohamosan javul az állapotom).
Rengeteg beszégetés, séta, sportolás (napi úszás). Lényeg, hogy ne ülj otthon magadnak, mert annál rosszabb nincs. Ha nem dolgozol/tanulsz, akkor legyen napi programterved:
Reggel mehet az úszás, legalább 1-1.5 óra (persze pihenhetsz közben).
Aztán talákozz mindig más ismerőssel és ebédeljetek együtt, menjetek el sétálni és beszégetni. Lényeg, hogy csavarogj és “bandázz” amennyit csak lehet. "
Erre Te:
"Munka után már semmihez nincs erőm, mert mindenhol rosszul leszek."
"Reggel mehet az úszás, legalább 1-1.5 óra (persze pihenhetsz közben)."
Erre Te:
"Úszás kizárva. Nem akarok fürdőruhában elájulni. Pedig jól esne. De képtelen lennék elmenni egy uszodába."
Pedig a válaszadó nem azt írta, hogy munka UTÁN menj uszodába, hanem hogy REGGEL. Munka előtt! Amikor még ott van benned a "húzóerő", hogy utána munkába kell menni.
Amúgy megtaláltam a szorongásod egyik okát:
"Még a főnököm is rendes, nem bántanak, stresszelnek. Csak én magamat az irreálisan magasra rakott követelmenyeimmel. Nem a munkától fáradok el, hanem az allandó erős szorongástól amit érzek 0-24ben"
Tipikus "menedzserbetegség", amikor olyan magasan van a léc, amit csak fokozott erőfeszítéssel, folyamatos stresszeléssel lehet elérni - magyarul, a munkádba betegszel bele, csak nem veszed észre.
Befekvés... Az orvos felvesz táppénzre, nem kell a munkádról lemondani, kirúgni sem fognak emiatt (legalábbis az elmondottaid alapján, mert rendes a főnököd)
Viszont, ha így megy tovább, akkor lehet, hogy egyszer nem Neked kell menni,önként és dalolva, kezedben tartva az eseményeket - ahogy én tettem - hanem majd visznek... Csak az már más lesz...
4-esnek: igen, a pszichológus a kést forgatja - hiszen ez a dolga: a sebész is úgy műt, hogy felvágja az adott helyen, a beteg résznél és kiveszi, ami nem oda illik.
A pszichológus visszanyúl oda, ahol fáj és azt próbálja "kioperálni" - már ha engedi a beteg...
Bizony, Tündérhegyen is olyan a terápia, hogy előbb összetörnek, majd újjáépítenek. De hatásos.
11-esnek kösz a megerősítést.
Kérdező, én nem akarlak erőszakkal rávenni valamire, hiszen ez a Te döntésed, csak azt akartam elérni, hogy nem árt, ha tudsz róla, hogy ilyen is van (ingyenes, táppénzes) - és van kiút, nekem is volt :-)
"Krumpliorral ne mászkáljak meg forgókkal a fejemen?"
Amúgy még valami: Tündérhegyen megállapítottuk, hogy a "bolondok" nem is ott bent vannak, hanem inkább kint, a világban :D Sok emberre ráférne egy kis kezelés :-)
A pszichoszomatikus betegség pedig nem "bolond"-ság, hanem egy állapot, ami változtatható, kezelhető.
A "bolond" az, akinek fizikai, agyi elváltozásai vannak, skizofrénia, stb, ami viszont nem igazán kezelhető, csak karbantartható.
Közben látom, írtad:
"Már voltam 2 lszichiáternél és 3 pszichológusnál. Pszichoterápiára is jártam 1 évig. Időpazarlás volt az egész."
Nézd meg az első mondatomat:
"NEKED IS AKARNI KELL MEGGYÓGYULNI,"
Amíg folyamatosan MINDENT elutasítasz, addig nem is fogsz tudni meggyógyulni.
El kell jutnod a "ÚGYSEM TUDNAK VELEM MIT CSINÁLNI" állapotból a "MEG AKAROK GYÓGYULNI", ezért igyekszem MINDENT MEGTENNI.
A másik nem ellenség, hanem segíteni akar.
Én is... csak nem hagyod :-( Így nem lehet... Segítenbi csak annak lehet, aki hagyja.
Nem tudsz rólam túl sokat és úgy ítélkezel sajnos. Nagyon jól esik, hogy próbálsz segíteni és ennyi időt szánsz rám. Tényleg.
Nem keresek kifogásokat, nagyon sokat küzdöttem, hogy jobb legyen alakult is a dolog aztán közbe szólt egy trauma ami miatt vége lett az életemnek és padlóra küldött fizikailag és lelkileg is. Te nem tudod mennyit dolgoztam azon, hogy fizikailag felepüljek és azt sem tudod mi történt. Nincs menedzser betegségem, ennek ehhez semmi köze. A pszichés problémákat viszont nem kezeli jól a társadalom. Akiről kiderül, hogy csak pszichológushoz nár azt rögtön bolondnak nézik/kezelik. Volt olyan kollégém akinek bentfekvésre volt szüksége és azóta mindenki úgy kezeli mint egy hülyét nem bíznak rá normális feladatokat mert ő "olyan". Pedig teljesen normalis, csak valamitől kiborulhatott. És mégis. Én ezt nem akarom. A sebész példát hagyjuk. Volt már csúnyán elrontott műtétem. Sajnos teljesen elveszítettem a bizalmam az orvosokban és egészségügyi ellátásokban. Az úszás tűnhet kifogásnak. Mindenkinek más az életritmusa. Nem vagyok egy korán kelő típus. Örülök ha be tudok mászni a munkahelyre időben. Két órával korabbi kelés az kikészítene. De szívből örülnek ha olyan ember lennék aki erre képes. Viszont mikor még semmi bajom nem volt akkor is délután jártam úszni. A reggel nekem a "hol a kávém minjárt meghalok állapotban telik". A barátokkal való talalkozásnak fogok adni mégegy esélyt. Hátha.....
Nem kifogásokat gyártok hidd el.....csak hihetetlen hosszú.és keserves küzdelmen vagyok túl ahol már mindent végigpróbáltam ami csak az eszembe jutott.....és kifogytam az ötletekből és lemerültem. Nekem is akarni kell? Ezt annyira felesleges elmondani. Ahonnan indultam már nem élnék ha nem csinálnék minden nap gyógytornát, nem járnék terápiára, nem vennek erőt magamon és jártam volna dologzni még akkor is mikor járni alig tudtam, nem hagytam volna abba a nyugtatókat amiket felírtak nekem. Nem igazsagos ilyet írni.....mert tényleg rengeteget küzdöttem. És szakembertől is kértem segítséget. És most sem öngyilkosságon gondolkozom, hanem megoldásokat keresek. De nem fogok befeküdni sehova. Feküdtem már eleget kórhazban a legnagyobb felelmem hogy újra oda kel mennem. Szóba sem jöhet. És a munka amit csinálok régi vágyam volt. Végre megkaptam. Elveszíteném és akkor vége lenne mindennek. És cserben hagynám a beosztottaimat is, akik számítanak rám. Ezt nem akarom!!! És nem tudom miért nem lehet megérteni?
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!