Hogyan tudnék lejjebb adni az egómból? (Többi a leírásban, kicsit sok lesz. )

Az utóbbi években teljesen egóból cselekedtem, az életem összes aspektusában, mint magánélet, iskola/karrierépítés.

A magánélet egy dolog, de most leginkább a szakmai jövőmre szeretnék fókuszálni, művészetis iskolában tanulok, nagyon imádom, több sikert is érek el folyamatosan, remélhetőleg 1 év múlva a szakmámban fogok tudni elhelyezkedni. Csak aminap ért egy nagyobb kudarc, és persze tudom, hogy mindenen tudok javítani, gyakorlással tovább jutni, de teljesen összetörtem.

Jártam már másik szakra egyetemre is, teljes csőd volt, nem érdekelt, otthagytam, azt is kudarcként éltem meg. Most attól rettegek és pánikolok teljesen, hogy ez a művészetis vonal sem az én utam és eladónéniként végzem valami ruhaboltban, ahol diákmunkázom, hogy el tudjam magam tartani suli közben. Nagyon rettegek attól, hogy átlagos életet fogok élni, és ez is biztos az egóm miatt van. Gyermekkoromban sokat bántalmaztak, elég sok feldolgozatlan traumám van és emiatt nagyon azt érzem, meg kell mutatnom a világnak, hogy én sokra vagyok hivatott, bennem igenis sok van, és majd meglátja minden ember, hogy igenis érek valamit.

Ez nyilvánvalóan a gyermekkori sérelmek, traumák miatt van bennem, csak mostanra rájöttem, hogy ez képes erősen hátráltatni is, nem csak motiválni. Huszonéves vagyok, már kialakult az önbizalmam és tisztában vagyok vele, hogy vannak értékeim, és tényleg szeretnék abban a szakmában elhelyezkedni amit most tanulok, mert élvezem és szerintem jó is lennék benne, csak nagyon el kellene engednem hozzá ezt az egó dolgot, mert így minden kisebb kudarcnál összetörök és pánikolni kezdek, kiakadok, rettegek tőle, hogy egy senki vagyok. Ahelyett, hogy megerőltetném magam, felállnék és ezerrel tolnám tovább, amit pedig kellene csinálnom. Nem kellene mások véleményétől félnem, hanem a saját dolgaimra fókuszálni, mégis szétcsúszok ha arra gondolok, ez és ez az ember most biztos nevet rajtam, hogy eddigre miért nem tudtam már karriert építeni és milyen szar kis senki vagyok.

Tudom, egy pszichológus lenne a legjobb megoldás, remélhetőleg amint elvégzem a sulit és lesz olyan keresetem, amivel nem hónapról hónapra élek és éppen kihúzom, akkor el is kezdek majd járni, most viszont nincs rá pénzem. A legutóbbi kudarc viszont tényleg nagyon letepert a földre, és nagyon szükségem lenne rá, hogy képes legyek lejjebb faragni az egómból és csak saját magam miatt küzdeni a továbbiakban, nem pánikban élni a félelemtől hogy úristen mi lesz ha nem érek el semmi kiemelkedőt az életemben és majd kiröhög mindenki hogy na hát ebben a kis szarban mégsincs semmi különleges.

Szóval ha valakinek lenne valami tippje az egónk lefaragásáról (spirituális ötletek nem játszanak, próbálgatok meditálni meg ilyesmi de túlságosan is racionális vagyok, és nem hiszek semmi ilyesmiben, ezért nem is működne rövid távon, márpedig nekem rövidtávú segítség kell, amíg nincs pénzem pszichológusra), esetleg tud ilyen témában jó könyvet vagy bármit, elképesztően hálás lennék a segítségért. :)