Mit tegyek? Hogyan győzzem le a szociális fóbiámat? 17/f

Ehhez pszichológus kell, aki önbizalmat önt beléd. Valószínűleg a szüleidtől nem kaptál elég dicséretet, elismerést. Első körben keresd meg az iskolapszichológust, aki tovább tud irányítani. Ha nincs, akkor van pedagógiai szakszolgálat a lakóhelyeden. De a szüleidnek is tudniuk kell, ha pszichológushoz akarsz hosszabb ideig járni.

Ettől függetlenül mindig vegyél magadon erőt és igenis szólalj meg társas helyzetben, az se baj, ha csak két szót szólsz. Minden ilyen megszólalás erősít abban, hogy nem történik semmi negatív, nem néznek hülyének a mondanivalód miatt. A többiek semmivel nem tehetségesebbek nálad.

Pszichológusra lenne szükséged. Próbálj meg felkeresni az iskolapszichológust a problémáddal vagy beszélj a szüleiddel, hogy szeretnél elmenni egyhez, mert képtelen vagy túllendülni ezen a problémán.

Egy szakember nagyon sokat tud segíteni már pár alkalom alatt is. Akárhogy is teszel, remélem sikerrel jársz és sikerül legyőzni a fóbiádat. :))

Szia!

17 éves vagyok, és nekem is volt /van hasonló. (social anxiety.)

Ha felszólított egy tanár, megdermettem, mint egy őz, akit megvilágít az autó - nem szóltam, nem mozdultam, konkrétan úgy tettem, mintha szobor lennék. Vagy meghaltam volna. Vagy mintha nem hallottam volna. Vagy mintha ott se lennék... Ha egy tanár hozzám beszélt, sose néztem rá, sőt, volt, hogy eltakartam az arcom, mert úgy éreztem ha én nem látom, ő se lát engem. Idegennyelv órán engem soha senki nem hallott beszélni. (pedig az az egyik kedvencem.)

Ha valamire tudtam a választ órán, akkor sem jelentkeztem, vagy mondtam be, csak kipirult az arcom, és úgy éreztem lázas vagyok, aztán nem mertem bemondani és ettől csalódott lettem, meg tiszta depi. (:

De nem mertem magamnak a boltban húst kérni a pultnál, popcornt venni a moziban, újságot kérni az újságosnál, egyedül buszozni, az osztályban bárkihez szólni, nem hogy programot csinálni anélkül, hogy ne érezzem úgy, hogy mindenki utál.

Ha előadást kellett tartanom, nem hogy szorongtam - ment a hasam mint állat (🤣), szabályosan pánikoltam. Haza kellett jönnöm, annyira taccsra vágott az ideg. Úgyhogy nem tartottam előadást körülbelül soha. A verseket privátban mondtam el, a prezentációkat szintén, vagy sehogy, vagy csapatban, amiben én meg csináltam a prezentációt, a párom pedig kiegészítette és elmondta.

Végül kézremegéssel kerültem (háziorvos-neurologus-) pszichológushoz, és igen. Baromi sokat segített. Ezeknek a dolgoknak a nagy része már nem okoz problémát. Bár még most sem tartok prezentációkat. (és azt igazából nem is tervezek. c: csak az érettségit éljem túl...)

Szóval ajánlom, hogy keress meg egyet, és beszélgess vele. Hajrá!

Ne hallgass az olyan kommentekre hogy "így vagy jó" stb meg introvertáltság (lehet hogy az vagy) de ezek a tünetek amiket leírtál gátolnak az életben.

Tudom mert nekem is ez van/volt.

Csak én annak idején nem mertem beszélni róla senkinek így nem kértem segítséget.

Beszélj a szüleiddel iskolai orvossal vagy akivel szeretnél róla és kérd segítséget szakembertől.

Szépen helyre lehet jönni csak az eleje nehéz :)

Sok sikert!